Egyedülálló környezeti innováció – közösségi kert létesült a Rejtő Kar közreműködésével

Megnyitotta kapuit Budapest első, a CoFarm4Cities nemzetközi projekt keretében létrehozott városi farmja. A III. kerületi Csúcs-hegyen a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Környezetmérnöki és Természettudományi Intézet munkatársainak közreműködésével kialakított városi farm nem csupán egy hely, ahol a helyiek maguk termelhetik meg a friss zöldségeket, hanem egy olyan közösségi tér és ökológiai kísérleti központ is, amely kézzelfogható válaszokat ad a klímaváltozás és az élelmiszer-önrendelkezés kihívásaira.

A 2023-ban, az Interreg CENTRAL EUROPE program támogatásával indult CoFarm4Cities pályázat célja, hogy közép-európai városokban - köztük Budapesten, Krakkóban, Ljubjanában, Torinóban és Zágrábban - hozzon létre olyan városi farmokat, amelyek az élelmiszer termelésen túl a társadalmi kohéziót és a környezeti nevelést is szolgálják. A projekt budapesti zászlóshajójaként megvalósult Csúcshegyi Városi Farm létrehozását többek közt az Óbudai Egyetem munkatársainak közreműködésével valósult meg.



Az esemény kapcsán Bodáné Dr. habil Kendrovics Rita elmondta, hogy a projektben az egyetem Rejtő Karának Környezetmérnöki és Természettudományi Intézete is kulcsszerepet játszott. Az intézet munkatársai már a kezdetektől, a terület kiválasztásától és a talajtani vizsgálatoktól kezdve részt vettek a munkában. Szakértelmükkel segítették a terület ökológiai szempontból optimális tervezését, a fenntartható vízgazdálkodási, energetikai és komposztálási rendszerek kialakítását.



A városi farm több mint 40 magaságyással, közösségi komposztálóval, közösségi épülettel várja a kertészkedni vágyó helyi lakosokat. A cél nem csupán a vegyszermentes, egészséges élelmiszer előállítása, hanem a generációk közötti kapcsolatok erősítése, a környezettudatos szemléletformálás és egy aktív, támogató helyi közösség felépítése is. A farm egyben „élő laboratóriumként” is funkcionál, ahol a városi kertészet modern, fenntartható módszereit a gyakorlatban is tesztelik és bemutatják az érdeklődőknek.



 
Frissítve: 2025.10.08.

Legfrissebb cikkek