Fiatal építészünket díjazta a Mapei
Korszerű, kivitelezhető és fenntartható tervezési gyakorlatok alkalmazására ösztönözte a fiatal építészeket idei pályázatával a Mapei Kft. A 2025-ös mezőny nemcsak létszámában, hanem színvonalában is kiemelkedő volt. Ezért is számít különösen szép eredménynek Fogd Marcell, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatójának elismerése, akit az egyik legtehetségesebb pályakezdőnek ítélte a zsűri.
A felhívásra olyan építészhallgatók jelentkezhettek, akik diplomamunkájukba a cég termékrendszereit is integrálták. A kezdeményezés célja nem csupán a díjazás volt, hanem az is, hogy szakmai fejlődési és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a jövő építőipari szakemberei számára. A beérkezett pályamunkákat gyakorló építőipari szakemberekből álló zsűri értékelte. Az elbírálás során a zsűri a tervek szakmai megalapozottságát, innovatív szemléletét és kivitelezhetőségét vette figyelembe. A 2025-ös mezőny kiemelkedő színvonalú volt.
Fogd Marcell, egyetemünk Ybl Miklós Építéstudományi Karának hallgatója „Orfű -Mecsek Kincsei Fine Dining Étterem és Kiskert” című pályamunkájával nyerte el a zsűri tetszését. Konzulense Kovács Lili volt.
A díj nemcsak elismerés, hanem szakmai fejlődést támogató eszköz is. A nyertes pályázókat bemutatják a cég különböző felületein, többek között a vállalat weboldalain, szakmai kiadványokban és közösségi média platformjain, így szélesebb nyilvánosságot kapnak, és segítenek a fiatal tervezők szakmai ismertségének növelésében.