„A tehetség nem sokat ér kitartás, munka és nagyon sok tanulás nélkül.” – Prof. Dr. Maior Enikő oktatási rektorhelyettes az MCC Feszten

A 2025-ös MCC Feszt egyik kiemelkedő eseményeként tartották meg a „Tanulási motivációk és tehetség – Mi adottság és mi tanulható?” című kerekasztalbeszélgetést, amely a MOL – Új Európa Alapítvány HENCSERGŐ színpadán zajlott. A beszélgetés központi témája a tehetség mibenléte, kibontakoztatása és az ún. soft skillek szerepe volt. A kerekasztal egyik részvevője volt Prof. Dr. Maior Enikő, az Óbudai Egyetem oktatási rektorhelyettese is.

Az MCC Feszt „Tanulási motivációk és tehetség – Mi adottság és mi tanulható?” című kerekasztalbeszélgetés egyik meghatározó megszólalója Prof. Dr. Maior Enikő, az Óbudai Egyetem oktatási rektorhelyettese volt, aki szakmai és személyes példákon keresztül világította meg az egyetem szerepét a tehetségek felismerésében és támogatásában. Elmondta: „A tehetség nem sokat ér kitartás, munka és nagyon sok tanulás nélkül. Hiszek benne, hogy minden diáknak van valamiben tehetsége.” Kiemelte: az oktatási intézmények egyik fő feladata, hogy eszközöket, támogatást adjanak a diákok képességeinek kibontásához.

Maior Enikő tapasztalataira hivatkozva említett meg egy különösen inspiráló esetet is: egy hallgatót, aki kezdetben kételkedett önmagában, végül az ő bátorítására jelentkezett doktori iskolába. Az illető summa cum laude minősítéssel végzett, és mára maga is egyetemi oktatóként dolgozik. Ez a történet is jól mutatja, hogy a megfelelő mentorálás és ösztönzés hogyan tud sorsfordítóvá válni.

Az eseményen a "Hungarian Brain: Young Hungarian Researchers Abroad, International PhD Students in Hungary" című panelbeszélgetésben vett részt Dr. habil. Sugár Viktória, fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettes is, ahol a doktoranduszok helyzete és jövőképe került fókuszba.


A beszélgetés – amelyet Pintér Lívia, a UNIside Kft. alapítója és ügyvezetője moderált - másik központi témája az ún. soft skillek fontossága volt. Az elmúlt években az oktatási és munkaerőpiaci rangsorokban egyre inkább előtérbe kerültek az interperszonális készségek – a digitális kompetenciák helyett az emberi kapcsolatok kezelése, a kommunikáció, a kreativitás és az önreflexió váltak a siker zálogává. A résztvevők egyhangúlag hangsúlyozták: ezek a képességek tanulhatók és fejleszthetők, főként, ha a fiatalokat nyitott, támogató környezet veszi körül. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a tehetség önmagában nem elegendő: az elhivatottság, a környezet és az oktatás szerepe is kulcsfontosságú.



Fuszek Csilla, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója rámutatott, hogy a tehetség nem csupán születési adottság, hanem fejleszthető potenciál, amely megfelelő környezetben tud kibontakozni. Ugyanezt támasztotta alá Kiss Zoltán, a Practiwork és PractiKid stratégiai tanácsadója, aki saját pályaívét ismertette: korábban gépkezelőként kezdte, de megfelelő támogatással és belső motivációval mára tanácsadóként segít szervezeteket.

A beszélgetés során többen hangsúlyozták: a tanulási motiváció és a kíváncsiság legalább annyira fontos tényezők, mint az öröklött képességek. Bán Zoltán, a MOL HR igazgatója úgy fogalmazott: „Előnnyel indul az, aki nyitott arra, hogy újat tanuljon, és ha valami nem sikerül, tanulási lehetőségként tekint rá, nem pedig kudarcként.” A soft skillek tanulhatóságát emelte ki Szakos Enikő oktatáskutató is.

Az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetése megerősítette: az egyéni siker, a tehetség kibontakozása nem egyéni teljesítmény pusztán, hanem egy rendszerszintű együttműködés eredménye, amelyben az oktatási intézmények – mint az Óbudai Egyetem – kulcsszerepet játszanak.

 

Fotó: UNIside
Frissítve: 2025.09.15.

Legfrissebb cikkek