Emlékoklevelekkel ismertük el a Székesfehérváron tanuló egykori hallgatókat

A Városháza Dísztermében vették át gyémánt, arany- és ezüstokleveleiket az Alba Regia Kar Geoinformatikai Intézetének jogelődjében, az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karán 60, 50 és 40 évvel ezelőtt végzett földmérő üzemmérnökök, valamint a Mérnöki Intézet jogelődjében, a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola berkein belül a székesfehérvári kihelyezett tagozaton Számítástechnikai Szakon 50, illetve 40 évvel ezelőtt végzett villamosmérnökök.

Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere beszédében az egykori diákoknak megköszönte, hogy annak idején az Óbudai Egyetem jogelődintézményeit és Székesfehérvár városát választották tanulmányaik helyszínéül és szakmai tevékenységükkel, karrierútjukkal hozzájárultak a gazdaság és a város fejlődéséhez.



Prof. Dr. Györök György a kar dékánja, köszöntve az alumnikat, megjegyezte, hogy jókor gyűltek össze jó helyen Székesfehérváron, megismerve a felsőoktatás minden szépségét és tanulmányi buktatóját, igazi barátságokon átívelő szakmai közösséget kovácsolva, járultak hozzá a város és a szakmai élet fejlődéséhez.

 Az alumnik részéről Gósz Zoltán földmérő mérnök és Tunkli Mihály villamosmérnök idézte fel a múltat, a közösen elért sikereket, egy összetartó szakmai, baráti társaság életének fontosabb állomásait, megemlékezve az egykori szeretett oktatóikról, köszöntve alma materüket.



Az emlékoklevél átadó ünnepségen Mészáros Attila, Prof. Dr. Györök György, Dr. habil. Pogátsnik Monika oktatási dékánhelyettes, Nagyné Dr. habil. Hajnal Éva kutatási dékánhelyettes, Dr. habil. Pődör Andrea, a Geoinformatikai Intézet igazgatója és Piglerné Dr. habil. Lakner Rozália Természettudományi és Szoftvertechnológiai Intézet igazgatója vett részt.

Frissítve: 2025.06.26.

Legfrissebb cikkek