A zöldebb jövőért – Fenntarthatósági Nap az ÓE-n
A környezet védelméről, a zöld jövőről szólt az a Fenntarthatósági és Környezetmérnöki Szakmai találkozó, melyet középiskolás diákoknak tartottak egyetemünk óbudai kampuszán április 4-én. A cél a fiatalok bevonása és edukálása volt. A tematikus napon izgalmas és tartalmas programok várták a résztvevőket, köztük az Óbudai Egyetem fenntartásában működő Szinyei Merse Pál Gimnázium és az Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulóit.
Dr. Sugár Viktória, az egyetem fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettes
A szervező: Molnár Attila, a Rudolf Kalman Alapítvány főigazgatója
A Rejtő Kar képzéseit Dr. habil. Koltai László dékán mutatta be. Dr. Ágoston Csaba, a KSZGYSZ elnöke a „Kölcsönkapott Levegő” program lényegét ismertette.
Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója a fenntarthatóság legfeszítőbb kérdéseiről és a helyzet javításának lehetőségeiről, a légszennyezésről, levegőszennyezés mérésről tartott tartalmas. A nap további részében a diákok interaktív programokon vettek részt. A hallgatóság röviden megismerhette a legfontosabb, világszinten elfogadott környezetvédelmi megállapodásokat és célokat, arra is fény derült, hogy a szabályok nem minden esetben függenek össze a célokkal. A kettő összhangja hozhat eredményeket, ezért a szabályok módosítására is szükség lehet. Az előadó hangsúlyozta: életszerűbb, gyakorlatiasabb megoldásokra van szükség, mivel a fenntarthatóság és a versenyképesség csak együtt valósulhat meg. A megoldásokban és a jövő formálásában a mostani fiatal generációnak, és a digitalizációnak egyre jelentősebb szerepe lesz.
A szakmai programok interaktív formában zajlottak, többek közt beszélgetések, a jövő zöldebb lehetőségeiről szóló előadások, környezetipari cégek kiállítása várta a diákokat, akik egy levegőtisztaság-mérőállomás működését is megismerhették.