Tudományos alapokra épül az ÓE üzbég projektje

Szakmai munkánk egyik legnagyobb sikere, hogy Üzbegisztán első innovációs technológiai parkja az Óbudai Egyetem részvételével valósulhat meg – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. Kovács Levente bejelentve az Üzbég-Magyar Inno Technoparkot üzemeltető vállalkozás igazgatótanácsának október 12-i megalapítását Dr. Ergash Saliev, Jizzakh régió elöljárója, Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára és Prof. Dr. Botir Usmonov, az ÓE partner egyetemének, a Taskenti Kémiatudományi Egyetemének (TICT) rektora részvételével. Az Óbudai Egyetem közreműködésével zajló Jizzakh-i Üzbég-Magyar Inno Technopark fejlesztése a legutolsó fázisába ért, megkezdődött a tudományos-innovációs profil véglegesítése.

Nemzetközi kapcsolataink egyre sokrétűbbé válnak – közölte Prof. Dr. Kovács Levente. Az Óbudai Egyetem innovatív és befektető egyetemként arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy a mobilitási és kutatásfejlesztési együttműködések mellett olyan projektekben is részt vegyen, amelyek révén a legújabb innovatív módszereket be lehet kapcsolni a gazdaság vérkeringésébe – tette hozzá. A rektor szavaiból kiderült, hogy ezen célokat szolgálja az Óbudai Egyetem sciencepark-programja is, amelynek keretében a három magyarországi helyszín – Székesfehérvár, Kaposvár és Zsámbék – mellett egy üzbég városban, Jizzakh-ban is létrejöhet egy-egy tudományos és innovációs bázis.



Laborok kiépítésével folytatódik a kivitelezés

Ibrokhim Abdurakhmonov mezőgazdasági miniszter – az Óbudai Egyetem díszdoktora – Ergash Alibekovich Saliev, Jizzakh régió kormányzója, Olimjon Tuychiev, az Üzbég Innovációs Fejlesztési Ügynökség igazgatója, Bódis László helyettes államtitkár, valamint Botir Usmonov (TICT) az Óbudai Egyetem vezetőivel, a rektoron kívül Fehér Botond gazdasági főigazgatóval, valamint az érintett karok dékánjaival, Prof. Dr. Rajnai Zoltánnal (BGK), Prof. Györök Györggyel (AMK) és Dr. Eigner Györggyel (NIK) a közös projekt szakmai tartalmáról a helyszínen egyeztettek.



Az Óbudai Egyetem a TICT-tel közösen az IT, a kiberbiztonság és programozás mint fő területek mellett az ipari robotikai, az okos építőipari, az orvostechnikai, a precíziós agrárgazdálkodási, a technológia-transzferhez és az innovációmenedzsmenthez kapcsolódó kutatásait csatornázza be Jizzakh-i technopark-fejlesztésbe. A következő hónapokban a kivitelezés utolsó fázisaként megkezdődik a laborok kialakítása és felszerelése.



A lehetséges projektek megismerését célozta a Taskenti Kémiatechnológiai Egyetem néhány új kutatásának megismerése is. A bemutatókon az egyetem vezetésén kívül részt vett az ÓE befektetői társasága, az OUVC képviseletében Hild Imre és Árvai Csaba. A hagyományos üzbég kenyérrel kapcsolatos kutatásokról, a nanotechnológiát is forradalmasító bórnitrit újszerű alkalmazásáról és az üveggranulátum különböző felületeken való használatáról hallhattak előadásokat.



Befektető egyetemként fontos, hogy minél több ötletet be tudjunk csatornázni annak érdekében, hogy minél előbb termék vagy szolgáltatás válhasson az elképzelésekből – magyarázta Prof. Dr. Kovács Levente.



 Egyetemi szintű kooperációk

Az Óbudai Egyetem küldöttsége üzbegisztáni látogatása során több egyetemmel is felvette a kapcsolatot, illetve számos meglévő együttműködést is áttekintettek. Az üzbég műszaki egyetemek nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra.   A Taskenti Kémiai Technológiai Intézet, egyik vidéki kampuszán, Jangierben a mintegy 3500 diák többsége mezőgazdasági és élelmiszeripari tárgyakat tanul, de az alternatív energiatermeléssel kapcsolatos ismeretekre is szert tehetnek a képzések során.



Üzbegisztán első magánegyetemének, a Central Asian University (CAU) a tágabban vett térség fiataljainak nyújt magas színvonalú képzést angol nyelven. A CAU-nak ma 2300 hallgatója van, akik mérnöki, üzleti, egészségügyi, turisztikai és fogorvosi területeken tanulhatnak. Prof. Dr. Kamran Gulyamov rektorral a tavaly megkötött együttműködési megállapodás alapján a konkrét kooperációs területekről egyeztetett az ÓE vezetése. Közép-Ázsia egyik legjobban felszerelt egyeteme oktatói és diákmobilitás mellett a közös kutatásfejlesztési és kettősdiploma programokra is nyitott.



A Taskenti Informatikai Egyetem (TUIT) Ferganai Központjának tudományos munkáért és innovációért felelős igazgatójával, Polvonov Baxtiyor Zaylobidinovich-csal megállapodás is számos területet érint.Üzbegisztán egyik legnagyobb múltú térsége a Fergana-völgy, amely Közép-Ázsia legtermékenyebb és legsűrűbben lakott vidéke. A felsőoktatás ezen a területen is nagyon fontos, és számítanak az Óbudai Egyetem szakmai részvételére.



A TIIAME Nemzeti Kutatási Egyetem rektorával, Prof. Dr. Bakhadir Mirzaevvel a korábbi közös projektek – a hallgatói és oktató mobilitás erősítése és közös tananyag-fejlesztések – folytatása mellett újabb kettősdiploma programról is megállapodást kötött Prof. Dr. Kovács Levente. Megállapodtak abban is, hogy az ÓE Innováció Menedzsment Doktori Iskolájában szerepet vállalnak a taskenti kollégák, és abban is, hogy közös IT-labort hoznak létre, valamint együttműködnek egy IEEE-konferenciasorozat létrehozásában. A TIIAME Üzbegisztán kiváló egyeteme, amely az ÓE-hez hasonlóan a 601-800 között szerepel a Times Higher Education 2025-ös rangsorában.



A Taskenti Gazdasági és Műszaki Egyetemen Dr. Shavkat Mavlanov rektorral együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetem rektora. A dokumentum érinti az oktatói és hallgatói mobilitást, valamint a kutatásfejlesztési kooperációkat.



 
Frissítve: 2024.10.28.

Legfrissebb cikkek