Újabb együttműködés megalapozása Koreával

Az ÓE-re látogatott a Pohangi Tudományos és Technológiai Egyetem (POSTECH) delegációja október 15-én. A Dr. Seong Keun Kim elnök által vezetett küldöttséget, Prof. Dr. Kovács Levente rektor nevében, Prof. Dr. Galambos Péter innovációért felelős rektorhelyettes fogadta. Az együttműködési tárgyaláson részt vett Prof. Dr. Maior Enikő oktatási rektorhelyettes, Veres Erzsébet nemzetközi oktatási tanácsadó és Sájevicsné Dr. habil. Sápi Johanna mb. intézetigazgató.

Az Óbudai Egyetemre érkezett a koreai POSTECH egyetem delegációja. A tárgyaláson Prof. Dr. Galambos Péter előadásában felvázolta az egyetem történetét, jelenlegi tevékenységét és jövőbeli céljait, majd kifejtette, hogy az ÓE törekszik arra, hogy elmélyítse a nemzetközi kapcsolatait, ezáltal még több és sokoldalúbb lehetőséget biztosíthasson hallgatói számára.

A pohangi küldöttséget az egyetem elnöke Dr. Seong Keun Kim vezette, részt vett továbbá Junki Ahn, a nemzetközi kapcsolatok igazgatója és Yujin Kim, a nemzetközi kapcsolatok ügyintézője és Sungmin Park, a külső kapcsolatokért felelős alelnök, aki előadásában bemutatta a POSTECH tevékenységét. Az egyetem számára fontos az iparral, az egyetemekkel és a kutatóintézetekkel való szoros együttműködés, melyek nagyban járulnak hozzá a kutatási eredményeik gyakorlati alkalmazásához.

A koreai fél elmondta, nagyon szeretné, ha hosszútávú együttműködés alakulna ki a két fél között. Az elnök azt is hozzátette, hogy örülne, ha a két egyetem között többek közt cserediák programok jönnének létre. Ennek kapcsán meginvitálta az Óbudai Egyetem képviselőit Pohangba, hogy ott folytathassák a megbeszéléseket a közös célok megalapozása érdekében.



A megbeszélés végén a rektorhelyettes körbevezette a külföldieket az Egyetemi Kutató és Innovációs Központban (EKIK), ahol szemügyre vehették az ÓE robotikai laborját.

 

A POSTECH-ről:
A Pohangi Tudományos és Technológiai Egyetemet 1986-ban alapították. Az egyetem arra törekszik, hogy kiválasztott tehetséges diákokat képezzen a jövő globális vezetőivé, akik magas szintű tudással és erkölcsös jellemmel rendelkeznek, mindezt kiváló minőségű oktatás révén. Az egyetem a közelmúltban a világ 2. helyére került a Times Higher Education (THE) „2024 Legjobb Kis Egyetemei a Világon” rangsorában, míg az univerzális rangsor 151. helyét élvezi. A POSTECH a sokoldalú és specializált oktatásra helyezi a hangsúlyt, hogy kreatív, erkölcsös értelmiséget neveljen, s  az ipar és az egyetemek közötti együttműködés folyamatos bővítésével világszínvonalú egyetemmé váljon.
Frissítve: 2024.10.16.

Legfrissebb cikkek