Üzbegisztán első innovációs techparkja az ÓE tudásbázisára épül

Szakmai munkánk egyik legnagyobb sikere, hogy Üzbegisztán első innovációs technológiai (magyar szóhasználatban: tudományos és innovációs, angolul science) parkja az Óbudai Egyetem részvételével valósulhat meg – fogalmazott Prof. Dr. Kovács Levente rektor az Üzbég-Magyar Inno Technopark igazgatótanácsának alakuló ülésén október 12-én. A kelet-üzbegisztáni Jizzakh városban megvalósuló Inno Technopark létrehozásában és működtetésében kulcsszerepet vállalt az Óbudai Egyetem – hangzott el a tanácskozáson, ahol Dr. Ergash Saliev, Jizzakh régió elöljárója kifejtette: Üzbegisztán sok energiát és forrást fektet a jövőbe, amely felsőoktatás, a tudományos élet és az innovációs területek fejlesztését jelenti elsősorban.

Nemzetközi kapcsolataink egyre sokrétűbbé válnak – jelentette ki Prof. Dr. Kovács Levente a Magyar–Üzbég Inno Technopark igazgatótanácsának alakuló ülését követően. Mint fogalmazott: az ÓE innovatív és befektető egyetemként arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy a mobilitási és kutatásfejlesztési együttműködések mellett olyan projektekben is részt vegyen, amelyek révén a legújabb innovatív módszereket be lehet kapcsolni a gazdaság vérkeringésébe.



Ezt a célt szolgálja az Óbudai Egyetem sciencepark-programja, amely a három magyarországi helyszín mellett egy üzbég városban is létrejön – tette hozzá a rektor. A Jizzakh-i fejlesztés a legutolsó fázisába ért, így megkezdődhet a tudományos-innovációs profil véglegesítése – tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente az Óbudai Egyetem delegációjának üzbegisztáni látogatásáról.



Október 11-én Ibrokhim Abdurakhmonov mezőgazdasági miniszterrel – az Óbudai Egyetem díszdoktorával – Ergash Salievvel, Jizzakh régió kormányzójával, Olimjon Tuychievvel, az  Üzbég Innovációs Fejlesztési Ügynökség igazgatójával, Bódis Lászlóval, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkárával, valamint Botir Usmonovval, az ÓE partner egyetemének, a Taskenti Kémiatudományi Egyetemének (TICT) rektorával egyeztetett Prof. Dr. Kovács Levente a magyar-üzbég innovációs együttműködések stratégiai lehetőségeiről.



Az Óbudai Egyetem a TICT-tel közösen az IT, a kiberbiztonság és programozás, mint fő területek mellett az ipari robotikai, az okos építőipari, az orvostechnikai, a precíziós agrárgazdálkodási, a technológia-transzferhez és az innovációmenedzsmenthez kapcsolódó kutatásait csatornázza be Jizzakh-i technopark-projektbe. A megvalósítás folyamatának részeként október 12-én megalakult a Magyar-Üzbég Inno Technoparkot működtető közös vállalkozás igazgatótanácsa. A következő hónapokban a kivitelezés utolsó fázisaként megkezdődik a laborok kialakítása és felszerelése – tudatta Prof. Dr. Kovács Levente.

Frissítve: 2024.10.14.

Legfrissebb cikkek