Több mint 200 program a Kutatók Éjszakáján az Óbudai Egyetemen

Kétszáznál is több programmal: robotbemutatókkal, autós szimulátorral, izgalmas kísérletekkel, interaktív játékokkal, inspiráló előadásokkal, mesterséges intelligencia-bemutatókkal készül az Óbudai Egyetem, minden korosztály számára az intézmény hét karán, kutató- és képzési központjában Budapesten, Székesfehérváron és Salgótarjánban a Kutatók Éjszakájára.

Az Ericsson Magyarország budapesti Kutatás-fejlesztési Központjában tartott, eseményt bemutató sajtótájékoztatón Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter kifejtette: a programok számban és változatosságban is rekordot döntenek: 52 település 250 intézménye 2600 programot jelentett be, több mint 10 tudományágban.



Hangsúlyozta: működik a magyar innovációs modell, hiszen 10 év alatt 3 ezerről 6500-ra emelkedett az 1 millió lakosra jutó kutatók száma. A cél, hogy 2030-ra ez a szám 9 ezer legyen. Tervek szerint ekkorra Magyarország bekerülhet a 10 legjobb innovátor ország közé.

Az idei rendezvényhez kapcsolódóan az Európai Unió két magyar pályázatot is érdemesnek tartott a támogatásra, két konzorcium biztosít hátteret a magyarországi programokhoz. Az egyiknek az RCISD Regionális Tudásközpont vezetésével a Nők a Tudományban Egyesület, az Óbudai Egyetem, a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hétfa Kutatóintézet a tagjai, a másik nyertes konzorcium koordinátora a Bay Zoltán Kutatóközpont, tagjai pedig a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége - mondta el Kardon Béla, az RCISD Regionális Tusásközpont tudományos igazgatója.

Vida Ádám, a Bay Zoltán Kutatóközpont kutatás-fejlesztési igazgatója programjaikat ismertetve elmondta: a saját telephelyeiken túl Budapestet is „tudományossá varázsolják, például a 47-es villamos vonalán közlekedő „Tudomány expressz – A kutatók villamosa” különjárattal.



Érdekes, izgalmas programokon keresztül szeretnék bemutatni a műszaki tudományok sokszínű világát. Az egyetem vezetése fontosnak tartja, hogy programjaival minden korosztály, köztük a gyerekek érdeklődését is felkeltse a műszaki-kutatói pálya iránt. Az Óbudai Egyetem elkötelezett amellett, hogy fiatal tehetségeket támogasson, lehetőséget biztosítva számukra, hogy kreatív ötleteik révén formálják a jövő tudományát és technológiáját. kiemelt cél, hogy a legmodernebb tudományos eszközökkel és mentorálással támogassák a fiatalokat, lehetőséget biztosítva számukra, hogy már diákként hozzájáruljanak a globális kihívásokra adható megoldásokhoz, és aktívan részt vegyenek a korszerű kutatásokban.

A látogatók virtuális valóság-alkalmazásokat, sebészrobotot, robotkarokat, továbbá egy, a vakok és gyengénlátók számára kifejlesztett, Ariadné névre keresztelt elektronikus vakvezető rendszert is kipróbálhatnak. Kipróbálhatják képességeiket a divattervező műhely-foglalkozáson, mesterségesen generálhatnak villámot, megtudhatják, hogy miként működik egy levegővel hajtott kísérleti jármű vagy egy robotlámpa. A kisebbek számára fluoreszkáló arcfestést készítenek.

Bővebben a programokról az alábbi linken található információ: https://short.uni-obuda.hu/kutéj2024

Frissítve: 2024.09.24.

Legfrissebb cikkek