Felkészülés az új tanévre – Oktatásszervezési Konferencia

Nemzetközileg jegyzett innovatív és fenntartható befektető egyetemmé kell válnunk lépésről lépésre fogalmazott – Prof. Dr. Kovács Levente az Óbudai Egyetem munkatársainak szervezett Oktatásszervezési Konferencián augusztus 29-én. Ehhez a célhoz igazodik az új vezetői kar, illetve az intézményrendszert is ezeknek az elvárásoknak megfelelően alakítják át és bővítik ki – tette hozzá a rektor. A plenáris ülésen rajta kívül Dr. Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatásért felelős elnökhelyettese, Prof. Dr. Maior Enikő oktatási rektorhelyettes, Dr. habil. Rácz Ervin, az Oktatásstratégiai Főosztály vezetője, Fehér Botond gazdasági főigazgató, valamint Dr. Kárász Péter vezető elemző-tanácsadó tájékoztatta a munkatársakat.

Prof. Dr. Kovács Levente bevezető előadásában ismertette az elmúlt években elért eredményeket, melyet a vezetői stratégiaváltásnak, a helyes döntéseknek és az összetartó csapatmunkának tulajdonított. A legutóbbi kiemelkedő sikernek a felvételi számok alakulását nevezte meg. Hangsúlyozta: az egyetem a tavalyi rekord felvételi számokat is meghaladta, úgy, hogy továbbra is tartotta a minőségi követelményeket.



Rektori stratégiájához illeszkedően, az oktatáshoz kapcsolódó legfontosabb eredmények közt említette, hogy a 2018-tól számított adatok szerint 20 százalékkal nőtt a minőségi hallgatók száma, 70 százalékkal emelkedett az oktatók és 20 százalékkal a nem oktatói munkakörben dolgozók létszáma. Mindez elengedhetetlen volt a megnövekedett feladatok ellátása érdekében, amelyet hazai szinten a legjobb műszaki felsőoktatási alapbérekkel honoráltak. Az oktatáshoz szüksége infrastruktúra 80 százalékkal nőtt. A tudományos teljesítmény erősödése lemérhető azokban a számokban is, melyek szerint az egyetemi tanárok 2,5-szeresére, a PhD és a habilitált fokozatok 2-szeresére, a minőségi publikációk 3-szorosára, a független hivatkozások pedig négyszeresére növekedtek a korábbi adatokhoz képest. A befektetett munka meghozta gyümölcsét, hiszen az Óbudai Egyetem a legjelentősebb nemzetközi rangsorokban könyvelhet el kimagasló előrelépést.



Dr. Vanó Renáta elismeréssel szólt az Óbudai Egyetemen folyó munkáról, gratulációját fejezte ki Prof. Dr. Kovács Levetnének és az egyetem minden dolgozójának, kiemelve a felvételi adatok alakulását, az újbóli rekordszámokat. Kitért a szakképzésből érkező jelentkezők és felvettek tendenciáira az Óbudai Egyetemen. Az is kiderült, hogy az egyetemre felvett diákok (időszakonkénti visszaeséssel) egyre nagyobb hányada érkezik a szakképzésből. Ez részben annak köszönhető, hogy a szakmai vizsgák pontjait megnégyszerezik a felvételinél. A legtöbb szakképzős a műszaki, mérnöki, természettudományos, informatikai képzésekre jelentkezik. Előadásában külön kiemelte: az egyetem hatékony és eredményes lépéseket tett a lemorzsolódás csökkentéséért, többek közt az új tanterv bevezetésével.



Fehér Botond a gazdasági adminisztráció stabilitásának biztosítását hangsúlyozta, amely dinamikus fejlesztési környezetben valósulhat meg az Óbudai Egyetemen. Mint fogalmazott: a gyors ütemű változás szervezeti átalakításokat igényelt, a hatékonyság növelése érdekében. Rámutatott: az intézmény túlfűtött dinamikával működik, melyet a számok is jól tükröznek: az idei félévben 20 százalékkal nőtt a jóváhagyott beszerzések száma, ami több, mint a tavalyi évben összesen. Komoly infrastrukturális beruházások történtek, fejlesztések valósultak meg a digitális platformon, megvalósulhat a riporting rendszer, jó úton halad a teljes digitális átállás bevezetése, valamint jelentős fejlesztéseket terveznek a Poszeidon-rendszer átalakításában.



Dr. Kárász Péter a közfeladat-finanszírozási szerződéssel kapcsolatos feltétel- és teljesítésrendszert mutatta be. Az elvárt indikátorok egyik fő eleme a felvett hallgatók után járó támogatás. Kiemelte egyebek mellett a felvételi kapcsán a nulladik körös becslés, a teljesítmény alapú támogatás, a kredit-előrehaladás felmérésének monitorozását, a lemorzsolódás csökkentésére tett intézkedések jelentőségét. Beszélt továbbá a kiemelt ágazati célokról, a tehetséggondozásról és az egyetem társadalmi hasznosságát növelő szerepéről.



Prof. Dr. Maior Enikő és Dr. habil. Rácz Ervin az egyetem oktatásszervezés stratégiai kérdéseiről, a közelmúltban elért eredményeiről és jövőbeli kihívásairól beszélt. Elhangzott, hogy a felvett hallgatók száma tendenciózusan növekszik, és a 3857 új tanuló mellé további növekedés várható a jogorvoslati eljárásokat követően. Ezeket a számokat úgy sikerült elérni, hogy demográfiai hullámvölgy tapasztalható, és a felvételi követelmények nem csökkentek. Dr Rácz Ervin kiemelte: az Oktatási Főigazgatóság minden munkatársa erőn felül, összetartó csapatmunkában, kiválóan teljesített a pótfelvételi eljárás változásából adódó többletfeladatok ellátása során.



Szekcióülések

Az Oktatásszervezési Konferencia az elhangzott előadások után szekcióülésekben folytatódott, ahol a gazdasági és oktatási részterületekről hallgathatták meg az aktualitásokat a résztvevők. Az Oktatási Főigazgatóság felépítéséről és feladatairól Dr. habil. Rácz Ervin vezetésével hangzottak el előadások. A Nyelvi Centrum működési alapelveiről és a feladatkörökről Prof. Dr. Maior Enikő és munkatársai beszéltek. Az Óbudai Egyetem jólléti programját Bakosné Dr. Diószegi Mónika, az egyetem Jólléti Központjának irodavezetője mutatta be. A felsőfokú duális képzéssel összefüggő fontosabb jogszabályi változásokat Takács Éva, a Duális Képzési Iroda koordinátora ismertette.



Egyetemi rangsor – hogyan dolgozzunk együtt hatékonyan? címmel Prof. Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes tartott előadást.



A testületi üléseken hozott döntésekről Dr. Csepeli Zsuzsanna, a Rektori Kabinet vezetője tartott prezentációt.



Hatékonyság, felelősség, biztonság – odafigyeléssel Dr. Molnár Ildikó, a Rektori Hivatal vezetője adott elő. Soós Éva, a Gazdasági Főigazgatóság gazdasági folyamatszervezési szakértője a digitalizáció jegyében végzett adminisztrációról beszélt. A STEM Iroda céljairól, együttműködéseiről és az élményalapú oktatás lényegét Márton Zoltán irodavezető foglalta össze. Prof. Dr. Lazányi Kornélia, a Mobilitási Iroda vezetője a nemzetközi terület tapasztalatait osztott meg a hallgatósággal. Az oktatásszervezési területen dolgozó munkatársaknak Csikósné Dr. Pap Andrea, az Oktatásszervezési Főosztály vezetője az intézményi vezetőknek és további, az oktatáshoz kapcsolódó kollégáknak Dr. Kárász Péter tarott összefoglaló előadást.

A számlák kezeléséről Mohácsi Hajnalka, a Pénzügyi Iroda vezetője adott tájékoztatást. Az információáramlás gyorsításának jelentőségéről Törőcsikné Guttyán Annamária, a Bér- és Munkaügyi Iroda vezetője beszélt. A Neptun-FIR aktualitásait Bilicska Csaba, a Neptun Iroda vezetője ismertette. A jövő tanévre vonatkozó felvételiről tudható információkat Dr. Kárász Péter, vezető elemző-tanácsadó osztotta meg a résztvevőkkel. A központi informatikai szolgáltatások fejlesztésének legfontosabb területeit Iván Csaba, az Informatikai Iroda vezetője emelte ki.



A fogyatékossággal élő és tartós betegséggel küzdő hallgatók támogatásáról Prokai Piroska esélyegyenlőségi koordinátor számolt be. Jogorvoslat a felvételi eljárásban címmel Dr. Boóc-Zemancsik Krisztina, az Oktatásszabályozási Iroda vezetője tartott előadást. Az EDTI új utakon címmel Baloghné Nagy Kinga irodavezető, Hogyan maradjunk a kiemelt ligában? címmel Dr. Szigeti Gyula, a Pályázati Iroda vezetője adott elő. Az Egyetemi Könyvtár feladatairól Dr. Berek László könyvtárigazgató beszélt. A további szekcióelőadások elnöke Dr. habil. Pálfi Judith, a Központi Tanulmányi és Sztelik András, az Oktatás Kontrolling Főosztály vezetője volt. Előadók: Neruda-Hegedűs Beáta (Neptun Iroda), Dr. Juhász Nikolett (Vagyongazdálkodási Iroda), Schmidtmayer Bianca (Neptun Iroda), Csomor Dániel (Beruházási Iroda), Katona-Kis Viktória (Neptun Iroda), Untener Zoltán (Műszaki és Üzemeltetési Iroda).



 

 
Frissítve: 2024.08.29.

Legfrissebb cikkek