A tavalyinál is több elsőéves iratkozhat be

Minden eddiginél több, összesen 3785 elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptembertől az egyetem hét karának valamelyikén — közölte Prof. Dr. Kovács Levente a felvételi pontszámok nyilvánosságra hozását követően. Az Óbudai Egyetem rektora szerint az intézmény népszerűsége annak is köszönhető, hogy több új, a piaci igényeknek, iparági fejlődési trendeknek megfelelő képzést indítottak gyorsan fejlődő, magas szintű szaktudást igénylő szakterületeken.

Szinte kivétel nélkül minden karon több hallgató kezdheti meg tanulmányait az őszi tanévtől, van, ahol 30 százalékkal emelkedett a felvettek száma — tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente kiemelve, hogy alapképzéseiken megközelítőleg 5 százalékos növekedést könyvelhetnek el, és komoly siker, hogy a mesterszakokra kiemelkedően sokan jelentkeztek: 30 százalékkal többen.

A mostani felvételi eljárás végén 3785 jelentkező kapott üzenetet arról, hogy sikeresen felvételizett az Óbudai Egyetem valamely képzésére. A tavalyi adatokhoz képest ez összességében mintegy 3,42 százalékos növekedést jelent, annak ellenére, hogy alapképzéseinek többségéhez idén is feltétel volt az emelt szintű érettségi vizsga teljesítése, illetve az ÓE a minőségi felsőoktatás érdekében továbbra is minimumpontszámokat határozott meg. Alapképzésen a mérnökinformatikus (382-es ponthatárral), a villamosmérnöki (270-es ponthatárral), a gépészmérnöki (258-as ponthatárral) és az építészmérnöki szak (346-os ponthatárral) volt a legnépszerűbb.



Összességében jelentősen bővült a műszaki területek iránt érdeklődők száma, illetve jelentős, rekordszámokban megmutatkozó előrelépést értek el többek között a mesterképzéseken. Helyes volt az egyetem vezetésének a képzési struktúrát átalakító elgondolása, ilyen például a mesterképzések számának növelése. Ezek közül az újonnan indított kiberbiztonsági mérnöki és az adattudomány szak volt a legnépszerűbb – hangsúlyozta a rektor.



Az Óbudai Egyetem számára mindig is fontos volt, hogy vidéki helyszíneken is magas színvonalú képzést nyújtson, a székesfehérvári kampusz mellett a meghirdetett salgótarjáni, kaposvári és új helyszínként a ceglédi képzésekre is sokan jelentkeztek. Mint fogalmazott: az Óbudai Egyetem meghatározó feladatának tartja, hogy a helyben megszerezhető diplomával segítse az adott régió tehetséges fiataljait, illetve erősítse a térség gazdasági fejlődését.

Az Óbudai Egyetem több szakon indít pótfelvételit, a központi eljárás július 30-án indul.
Frissítve: 2024.07.25.

Legfrissebb cikkek