Évzárót tartottak a szakkollégiumok

Az idei tanév eseményeit, eredményeit, együttműködéseit is bemutatták az ÓE Szakkollégium évzáró rendezvényén, június 18-án. A szakkollégisták a program során megismerhették egymás projektjeit és lehetőségük nyílt új kapcsolatok kialakítására, további kooperációk megalapozására.

Az esemény házigazdája Dr. Stöckert Dávid, szakkollégiumok megújításáért felelős rektori megbízott volt.



Dr habil. Rácz Ervin oktatási rektorhelyettest gratulált a szakkollégista hallgatóknak az egyetemi oktatáson túli elköteleződésükért, bátorítva őket szaktársaik, hasonlóan motivált hallgatók bevonására.



A szakkollégiumi bemutatók során az Integrált Tudományok Szakkollégiuma a középiskolások számára tartott levegőtisztaság fontossága ismeretterjesztő és szemléletformáló kurzusára tért ki, és Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégiummal közös projektje, a „Formatervezés elektronikával” kollekció első alkotása is említésre került, mely kiemelkedő példája az interdiszciplináris együttműködéseknek.

A Jánossy Ferenc Szakkollégium a publikációit és TDK- felkészítő eseményeit emelte ki, míg a Robottechnikai Szakkollégium a cég- és gyárlátogatásait mutatta be.

A Bánki Donát Szakkollégium a hallgatók között végzett felmérésének eredményét prezentálta, mely kitért a szakkollégiumi esemény igényfelmérésre és annak kommunikációs felületére is. Továbbá bemutatta közösségépítő eseménysorozatát, mely során az érdeklődők egy kötetlenebb formába beszélhetik meg, milyen kihívások várnak manapság a mérnökszakmára, megoszthatják tapasztalataikat, jó gyakorlataikat.

A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium és a BOSCH együttműködésének eredményeként szervezett Labirintus versenyre tért ki, illetve a hatalmas népszerűségnek örvendő MVM Paks és Nürnbergi szakmai kirándulásaira.

A Székesfehérvári Mikoviny Sámuel Szakkollégium tagjai a Geoinformatikai intézettől a földmérés rejtelmeit és a Bősi mérőtáboruk eredményeit ismertette, a Kapy Jenő Szakkollégium az Ybl Karról pedig többek között a nemzetközi versenyeredményeit mutatta be.

A bemutatókat követően Dr. Stöckert Dávid kiemelte a szakkollégiumi kapcsolatok erősödését és szakkollégisták számára nyújtott kivételes lehetőségeket.

Frissítve: 2024.06.25.

Legfrissebb cikkek