Fenntarthatósági startup az OUVC első befektetése

Vállalatok környezet- és munkavédelmi, valamint fenntarthatósági adatok kezelését támogató magyar startup, a Denxpert EHS&S lett az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) első jelentős befektetése. Az üzletet a bolgár Sofia Angel Ventures-szel közösen ütötték nyélbe. A vállalkozás a tőkét további fejlesztésekre és nemzetközi terjeszkedésre fogja felhasználni.

A befektető OUVC és a bolgár Ventures a Denxpert-tel kötötte meg első befektetési szerződését. Ebből az alkalomból a startup vállalkozás menedzsmentje találkozott az Óbudai Egyetem rektorával, Prof. Dr. Kovács Leventével és Deme Gézával a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatójával, és bemutatták a cég vízióját. Hild Imre, az OUVC vezérigazgatója sikeresnek és előre mutatónak nevezte azt, hogy már az első befektetésénél is egy elismert külföldi partner fektetett jelentős összegű tőkét egy magyar vállalkozás növekedésébe. Kiemelte: reményeik szerint egyre több hasonló megállapodáshoz találnak vállalkozókat a következő években, akik nemzetközi terjeszkedéshez keresnek rugalmas befektetőpartnereket. Emlékeztetett: az OUVC az Óbudai Egyetem által alapított befektetési vállalkozás és venture studio, amelyben mentor- és szakértői hálózat működik. A cél, hogy 10 év alatt 10 milliárd forintot helyezzen ki 20-300 millió forint közötti befektetések formájában a világot jobbá tevő innovatív projektekbe.

A 2021-ben alapított Denxpert felhőalapú szoftverét mára több mint 500 vállalat használja, hogy megfeleljenek a nemzetközi előírásoknak, több százmillió forintos forgalmat generálva a cég számára. Az EU-ban 2024-től kezdve több mint 50 ezer vállalatnak kell részletes fenntarthatósági jelentést készítenie, amihez a Denxpert fontos segítséget nyújt. Célja, hogy a világ leggyakrabban használt EHS&S azaz „Environment, Health and Safety & Sustainability” támogató szoftvere legyen. „A Denxpert exponenciálisan növekvő piaci igényt elégít ki, hiszen a vállalkozásoknak egyre részletesebb és átláthatóbb fenntarthatósági adatokat kell közzé tenniük” – mondta Szücs-Winkler Róbert, a Denxpert vezetője. Hild Imre szerint „a fenntarthatóság és az az EHS&S olyan fejlődő területek, amelyekkel minden gazdasági szereplőnek foglalkoznia kellene.”

Denxpert EHS&S több szakmai elismerésben is részesült, többek között a Verdantix Smart Innovator díját, és jelölték az Environment Analyst ESG innovációs díjára is, alátámasztva a projekt pozitív hatását a munkavállalók egészségének védelmében és a biztonságos munkakörülmények biztosításában. A mintegy 1 millió eurós tőketámogatást a vállalkozás további fejlesztésekre és nemzetközi terjeszkedésre fogja felhasználni.

 
Frissítve: 2024.06.25.

Legfrissebb cikkek