Együttműködés körvonalazódik távol-keleti mobilitási programokban

Nemzetközi hallgatói, oktatói mobilitási programok indításáról, közös képzési és kutatás-fejlesztési elképzelésekről folytatott egyeztető tárgyalásokat a kínai Zhengzhou Unviersity of Light Industry (Zhengzhou Könnyűipari Egyetem) küldöttségével az Óbudai Egyetemen vezetése. Egyúttal egy másik kínai küldöttség is érkezett a Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Karra. A találkozó középpontjában szintén a kooperációs lehetőségek álltak. - Rektori stratégiámhoz illeszkedve - kiemelt figyelmet fordítunk a nemzetközi hallgatói programok minőségére, és elkötelezettek vagyunk a képzésben részt vevő nemzetközi diplomás hallgatók arányának emelése ügyében – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente rektor, a kínai delegációk látogatása kapcsán.

Az Óbudai Egyetem ismertségét és elismertségét jelzi, hogy a jelentős nemzetközi kapcsolatokkal, kiemelkedő oktatói gárdával rendelkező Zhengzhou Könnyűipari Egyetem fontosnak tartja az intézményünkkel való kooperációt. Big Data, ipari formatervezés, ösztöndíj program kidolgozása a főbb együttműködési tématerületek – mondta el Prof. Dr. Kovács Levente.



Hozzátette: kutatásfejlesztési és hallgatói-oktatói mobilitási programmal indulhat el a bilaterális együttműködésünk. A két egyetemnek elsősorban villamosmérnöki, informatikai és könnyűipari képzések területén vannak kapcsolódási pontjai. Tárgyalásunk során közös kutatócsoport megalapításáról döntöttünk, továbbá közös Erasmus+ pályázat beadására tettem javaslatot.



Prof. Dr. Zhang Xiao, a Zhengzhou Könnyűipari Egyetem rektorhelyettese bemutatta a felsőoktatási intézményt és delegációjának tagjait. Elmondta: az intézmény kiváló oktatói stábbal és infrastrukturális háttérrel rendelkezik. Alapítása óta a ZZULI globális perspektívával bír az oktatással kapcsolatban, és számos területen támogatja a nemzetközi és regionális tudományos cseréket és együttműködéseket. Prof. Dr. Zhang Xiao kiemelte: a nemzetköziesítés, a közép-európai tudás bevonzása kiemelten fontos számukra.



A Zhengzhou Könnyűipari Egyetem központi helyen, Hernan tartományban helyezkedik el. Közel 40 éves múltra visszatekintő, a nemzetközileg jól ismert egyetemként a ZZULI jelenleg egy multidiszciplináris, mérnöki központú egyetemmé fejlődött, amely elősegíti különböző tudományok, például a szabad művészetek, a közgazdaságtan, a menedzsment, a jog és a pedagógia összehangolt fejlesztését.

Kínai delegáció látogatása a Bánki Karon

Népes delegáció érkezett a Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Karra is, ahol több, az Óbudai Egyetemen tanuló kínai hallgató is bemutatkozott, illetve olyan neves szervezetek és cégek is képviseltették magukat, mint a Közép- és Kelet-Európa-Kína Tudományos és Technológiai Csereegyesület, a Kínai Diákok és Tudósok Magyarországi Egyesülete, valamint a Közép-európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Zóna.



A találkozót Wu Yue, egyetemünk doktorandusz hallgatója szervezte abból a célból, hogy erősödjenek a távol-keleti országból érkezett és a magyar hallgatók kapcsolatai, valamint hogy tanulmányi és élettapasztalatokat cserélhessenek. Az eseményen szó esett az együttműködési lehetőségekről, közös mobilitási és kutatási projektek feltérképezéséről.



Prof. Dr. Kovács Levente rektor nevében Prof. Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket és bemutatta az Óbudai Egyetemet, különös tekintettel a nemzetközi rangsorokban történt előrelépések tekintetében.

Bial Tibor, nemzetközi ügyekért felelős főigazgató azt javasolta a kínai diákoknak, hogy minél jobban ismerjék meg az Óbudai Egyetemet és hallgatóit, valamint Budapestet és Magyarországot. Hozzátette: tudásukkal, tapasztalataikkal segíthetnek azoknak a hallgatótársaiknak, akik egyetemünkre szeretnének jönni tanulni is bemutatni minket.



Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja felajánlotta a kínai delegáció tagjainak az együttműködés lehetőségét, esetleges beruházási szándékok feltérképezését, valamint felkérte őket, hogy a jövőben működjenek együtt az ÓE tudományos parkjaiban, egyes projektben.
Frissítve: 2023.09.27.

Legfrissebb cikkek