Újabb kazah egyetemekkel működik együtt az ÓE
Immár négy kazah város egyetemeivel állunk kapcsolatban, és folytatunk egyre szorosabb együttműködést – tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente rektor, aki június 15-én és 16-án Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettessel Kazahsztánban vett rész több egyetem rendezvényén. A rektor elmondta, hogy Asztana két, Almaty három egyetemén kívül egy öszkemeni és egy karagandai egyetemmel is folytatódhat, illetve megkezdődhet a hallgatói és oktatói mobilitás, valamint a kutatásfejlesztési kooperáció. A korábbi tárgyalások eredményeként jövő tanévben már több mint tíz diák érkezik a közép-ázsiai országból.
Asztanától mintegy 200 kilométerre található Karaganda Kazahsztán egyik legfontosabb ipari városa, a helyi Állami Műszaki Egyetemmel szintén még áprilisban vettük fel a kapcsolatot – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. Kovács Levente. Akkor kaptunk meghívást az intézmény fennállásának 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre – tette hozzá a rektor, aki a jelentős eseményen Prof. Dr. Molnár András rektorhelyettessel közösen vett részt. Az ünnepséget megelőzően pedig együttműködési megállapodást írt alá Meiram Mukhametrakhimovich Begentayev és Prof. Dr. Kovács Levente rektor.
Kazahsztán egyik legjelentősebb kutatóintézete a működik az asztanai Nazarbayev Egyetemen – hangsúlyozta Prof. Dr. Molnár András, aki június 15-én Prof. Ilesanmi Adesida oktatási és tudományos ügyekért felelős igazgató vendégeként ismerkedhetett meg az intézmény jelentősebb laborjaival és kutatóhelyeivel. A rektorhelyettes szerint az Óbudai Egyetem számára is előremutató lehet az együttműködés példaként hozva fel, hogy az az asztanai egyetem rendelkezik saját chipgyártó-berendezéssel. Prototípus processzorokat tudnak gyártani 200 nm-es technológiával. Távcsöveket, csillagászati teleszkóp) készítettek, amelynek érzékelőiket -273,12 Celsius-fokra képesek hűteni.
Az Óbudai Egyetemről ezeken a területeken is szívesen fogadnak PhD-hallgatókat. Az újdonságokat sorolva a rektorhelyettes arról is beszámolt, hogy intelligens mobilrobotokat is terveznek és készítenek szintén doktoranduszokkal. A mesterségesintelligencia-fejlesztéseik is igen figyelemre méltóak – hívta fel a figyelmet Molnár András megemlítve, hogy vírusterjedési modellje olyan jól bevált, hogy ma már a kazah egészségügyi minisztérium hivatalos szoftverként használja. A kazah beszédfelismerő- és felolvasórendszert fejlesztettek, amelyet a közzététel után a világ vezető IT cégei, többek közt a Microsoft, Google, azonnal átvett.