„Bízom benne, hogy ez nem egy örök búcsú” – fejezte ki reményét dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki beszédében méltatta a selmeci hagyományokat, valamint az azt felvállaló Óbudai Egyetemet és a továbbéltetéshez nélkülözhetetlen hallgatókat. Hozzátette: „Most ott van a szívükben, lelkükben sok élmény, érték, amit az elmúlt években kaptak, egymással megéltek. Ezt vigyék tovább, az emberi kapcsolatokkal, barátságokkal, mert ez örök, és örökre ideköti önöket most már Székesfehérvárhoz.”

„Egy olyan egyetemet végeztek el, amely mindamellett, hogy a selmeci hagyományokat is továbbviszi, egy értéket és egy gondolkodásmódot is adott önöknek” - fogalmazott Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.

- Annak, hogy milyen emberekké válunk az életünk során, fontos részét képezi, hogy milyen hagyományokkal és tradíciókkal rendelkezünk. Habár hallgatóként még nem látják ezt át, de az itt búcsúzó oktatók mindent megtettek, hogy legjobb tudásuk szerint a legkorszerűbb szakmai ismeretekkel ruházzák fel önöket, hogy majd a való életben a megfelelő mérnöki szemlélettel felvértezve megállják a helyüket – mondta a végzősöknek Pődör Andrea intézetigazgató.

A valétálók nevében Lanszki Loránd búcsúzott a várostól és társaitól, majd egy utolsót kortyoltak az évfolyamkorsóból, mielőtt összetörték és minden végzős hallgató eltett egy-egy darabkát emlékül. Zárásként az alsóbb évfolyamos diákok jelképesen „kirúgták” a valétálókat a városból.



A valétálás a latin (bene) valete szóból ered, mely magyarul annyit tesz: isten veletek, éljetek boldogul!

Selmecbányán az 1800-as évek elején a valétamenet a Fortuna nevű akadémiai épülettől indult el, elől az elsőéves balekok vitték a búcsúzók holmijait, a cigány húzta a távozók nótáit, s utánuk utcaszélességben egymást átkarolva, énekelve a végzős hallgatók vonultak virágos kalapban. A menet végén a búcsúztatók haladtak.



Forrás: szekesfehervar.hu, fotó: Simon Erika