Hetényi díjat vehetett át az egyetem rektora

Az első nem orvos kutatóként vehetett át Hetényi Géza-díjat Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Diabetes Társaság (MDT) Pécsen megtartott XXIX. Kongresszusán szeptember 2-án. Az elismerést azok a kutatók vagy kutatócsoportok kaphatják, akik, illetve amelyek a diabetes-kutatás terén kiemelkedő mértékben járultak hozzá a hazai diabetes kutatás nemzetközi elismertségének növeléséhez.

A kongresszus megnyitóján Prof. Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem (ÁOK) rektora, Prof. Dr. Sebestyén Andor, a PTE KK elnöke és Prof. Dr. Tényi Tamás, a PTE ÁOK dékánhelyettese köszöntötte a megjelenteket. Az MDT Diabetes EPI Vizsgálat üléselnöke Prof. Dr. Kempler Péter és Prof. Dr. Wittmann István volt. A kétnapos konferencián a terület legkiemelkedőbb szakmai képviselői tartottak előadásokat.

2021-ben Hetényi Géza díjban részesült Prof. Dr. Kovács Levente, aki 2002 óta foglalkozik a mesterséges hasnyálmirigy kutatásával, melyre automatizált vércukor-szabályozó algoritmusokat fejlesztett, Közép-Kelet Európában egyedülálló módon kutatócsoportot, a Magyar Diabétesz Társaságban pedig 2010-ben Magyar Mesterséges Hasnyálmirigy Munkacsoportot alapított, melyhez 11 inzulinpumpa centrum csatlakozott. Mindezek hatására jelentős szellemi hozzáadott értéket adhatott hazánk a világ ez irányú kutatásaihoz, a személyre szabott algoritmusok biztonsági tartalékának (robusztusságának) garantálására.

Idén a munkacsoportot az MDT a pécsi MDT kongresszusán emelte be hivatalosan a Társaság munkacsoportjai közé, ami megteremti a hivatalos adatszolgáltatás lehetőségét.

A Hetényi díjról

A Hetényi Géza pályadíj az MDT legrangosabb szakmai kitüntetése, melyet évente egy kiemelkedő munkásságról tanúbizonyságot tevő kutatónak ítélnek oda. A díjat Szentkúthy Lajosné alapította a cukorbetegségben elhunyt leánya emlékére. Pályázhatják azok a kutatók vagy kutatócsoportok, akik, illetve amelyek a cukorbetegség elméleti vagy gyakorlati kérdéseiben az elmúlt két év alatt jelentősen produkáltak.

 

Prof. Dr. Kovács Levente, a pályázat nyertese az MDT Kongresszuson „Hetényi Géza emlékelőadást” tartott „Artificial Pancreas” címmel, majd a Hetényi Géza-díjat Prof. Dr. Kempler Péter az MDT elnöke és Prof. Dr. Várkonyi Tamás, az MDT főtitkára adta át.
Frissítve: 2021.12.02.

Legfrissebb cikkek

Közlemény

2024. december 18.|