Hungarian Universities’ Ranking Forum

2021. október 21-én került megrendezésre az Óbudai Egyetemen a The Times Higher Education World University Ranking és az ELSEVIER szakértőinek részvételével a “Hungarian Universities’ Ranking Forum. A konferencia hibrid módon került megrendezésre, a programot folyamatosan 80-90 résztvevő követte a helyszínen és online

A konferencia nyitó előadását Prof. Dr. Kovács Levente tartotta, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a rektori stratégiájának kezdettől fontos része volt az egyetemi ranking pozició javítása. Egyetemünk két-három évvel ezelőtt a 2000. körüli pozíciót foglalta el az egyetemek nemzetközi rangsorában, a 2020-as adatok alapján végzett szimuláció azt mutatta, hogy az egyetem az 1350. a rangsorban. Ezt követően 2021-ben az első élesben történt megmérettetés eredménye szerint az 1079. pozíciót foglaljuk el, ami hatalmas fejlődés. A Rektor Úr méltatta az egyetem Visegrád Fund által finanszírozott sikeres projectjét, amelynek keretében nyolc egyetem dolgozik együtt a V4 országokból, az egyetemek nemzetközi rangsorában történő emelkedés érdekében.


Az első előadást Nicholas Cletz (Regional Director - EMEA, Times Higher Education) tartotta, a hazai vezető egyetemeket hasonlította össze az impact ranking módszertana alapján és egyebek mellett megállapította, hogy az Óbudai Egyetem publikációra átlagon felüli számú citáció érkezik, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az egyfőre eső publikációk számát növelnünk kellene. Ezt követően Dr. Andrew MacFarlane (Rankings Manager, QS) tartotta meg előadását. Talán legérdekesebb azt kiemelni abból, amit elmondott, hogy az akadémiai és a munkáltatói jó hírnév milyen fontos része a rangsorolásnak (40% és 10%) és hogy a QS ranking automatikusan is megtörténik, és minden egyetemnek érdeke, hogy ez az általuk szolgáltatott ellenőrzött adatok alapján történjék. Felhívta a figyelmet továbbá a citáció-menedzsment fontosságára.



Kate Patyrak (Consultant, Research Intelligence, Elsevier), előadásának címe: “Data used to inform university rankings” részletesen ismertette a Scopus adatok felhasználásának módját a THE World University Rankings egyetemi rangsorok összeállítása során, és több publikációs stratégiai kérdésről is beszélt, példákkal jól illusztrált előadásában.


Prof. John T. Green (University of Cambridge), előadásának címe: “University strategy for higher impact and visibility” elmondta, hogy saját egyetemén (Imperial College, UK) szerzett tapasztalata azt mutatja, hogy az egyetemi siker döntően azon múlik, hogy az egyetem szerkezete és működése is át tud-e alakulni a megváltozott követelményeknek megfelelően. Véleménye szerint enélkül nem lehet sikeres az egyetem.


Prof. Gulácsi László és Taferner-Gulyás Viktória, Óbudai Egyetem, “Science and Value; Thoughts about visibility and excellence in V4 universities” előadásukban rankinggal kapcsolatos módszertani kérdésekkel foglalkoztak, illetve az egyetem által vezetett és a Visegrád Fund által finanszírozott V4 egyetemi network kutatási terveit ismertették.


Az előadásokat követően élénk panelbeszélgetés során vitatták meg a résztvevők az elhangzottakat. A hibrid konferencia a kötetlen szakmai beszélgetésnek nem kedvez, ennek ellenére élénk eszmecsere zajlott amelyben hallgatók és PhD hallgatók is nagyon aktívan részvettek.


Frissítve: 2021.11.18.

Legfrissebb cikkek

Közlemény

2024. december 18.|