Kooperációban Budapest Főváros Kormányhivatalával
Együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), szakmai gyakorlattal kapcsolatos képzési programok és közös pályázatok indítása érdekében. A kooperációról szóló dokumentumot november 18-án írták alá.
Prof. Dr. Kovács Levente rektor elmondta, hogy az Óbudai Egyetem 2017-ben kötött együttműködési megállapodást a BFKH-val annak érdekében, hogy az Alba Regia Műszaki Kar hallgatói számára szakmai gyakorlattal kapcsolatos képzési feladatokat biztosíthassanak. Az akkor létrejött szándéknyilatkozatot erősítették meg most azzal, hogy a dokumentumban foglaltakat kiterjesztik az Egyetem összes karára vonatkozóan. Emellett további közös cél, hogy népszerűsítsék a kormányzati életutat a hallgatók körében.
A rektor ismertette, hogy mely területekre terjed ki az együttműködés. Kiemelte többek közt a közös szakmai és képzési projekteket, ezen belül a szakmai gyakorlatokat, kooperatív képzéseket, a népegészségügyi feladatokat, projekteket és pályázatokat. Utóbbi magába foglalja a gyakornoki programot, kormányzati szolgálati jogviszony létesítését, a BFKH bemutatását az Egyetem hallgatóinak, állásbörzéket és hirdetéseket, valamint a K+F együttműködéseket. Prof. Dr. Kovács Levente beszéde végén reményét fejezte ki, hogy tavasszal a hallgatók már részt vehetnek Budapest Főváros Kormányhivatala munkájában.
Dr. Sára Botond kormánymegbízott köszönetét fejezte ki az Egyetem vezetésének, hogy kooperatívan álltak a közös projekthez. Szavaiból kiderült, hogy a BFKH kereste meg az Intézményt, elsősorban a szakember-utánpótlás biztosítása érdekében. Ezt többek közt a tisztviselők kiöregedése is indokolja. Emellett a fiataloktól érkező innovatív gondolatokra és szaktudására is szükségük van. Utalt arra is, hogy a kormányzat legutóbbi döntéseivel igyekezett versenyképes fizetést biztosítani a terület munkavállalói számára. Az egyetemistáknak vonzó lehet az, hogy könnyített feltételek és a piacihoz közelítő bérek mellett nyílik lehetőségük dolgozni a járványhelyzet elmúltával. A kormánymegbízott hangsúlyozta, bízik abban, hogy az elkövetkezendő évek államigazgatási munkájának elvégzését más felsőoktatási intézményekkel történő együttműködések is támogatni fogják.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2021/02/00_37_0.jpg)
Az Óbudai Egyetem részéről Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Ormándi Gabriella kancellár, Budapest Főváros Kormányhivatalától pedig Dr. Sára Botond kormánymegbízott látta el kézjegyével az együttműködési megállapodást.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2021/02/00117-25959.jpg)
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2021/02/00_84_0.jpg)
Az aláírási eseményen részt vett még Budapest Főváros Kormányhivatala részéről Dr. Bondar Klára főosztályvezető is.