„Nincs lehetetlen” Parakarate a Parasport Napon – interjú Magyar Adrián Pállal
Az egyetemünkön tartott Magyar Parasport Napjának egyik vendége Magyar Adrián Pál, a Magyar Karateszövetség parakarate-válogatottjának vezetőedzője, a Testnevelési Egyetem mestertanára volt. A szakember, akinek munkásságát tanítványai számos világ- és Európa-bajnoksági sikeres részvétele fémjelzi, nemcsak a sportág technikai hátterét, hanem annak mélyebb, jellemformáló erejét is megismertette a hallgatósággal.
- Van személyes kapcsolódása az Óbudai Egyetemhez?
- A Magyar Paralimpiai Bizottsággal egyeztetve kerestük a legmegfelelőbb helyszínt az előadáshoz, és az időpontok szerencsés találkozása mellett egy kedves családi szál is az Óbudai Egyetem felé terelt. Feleségem ugyanis ezer szállal kötődik az intézményhez: első diplomáját még a jogelőd intézményben szerezte, második, mérnök-tanári oklevelét pedig már itt vehette át. Így örömmel érkeztem egy olyan közegbe, amely a családom számára is meghatározó.
- Pályafutása 1981-ben indult a küzdősportok világában, ám egy ponton az inkluzív oktatás felé fordult. Fel tudja idézni azt a pillanatot, amely sorsfordító volt az edzői szemléletmódjában?
- A karate a versenyzés befejezése után is az életem szerves része maradt, de az igazi szemléletváltást 2015 hozta el. Ekkor találkoztam Eric Bortels belga mesterrel, aki az általa kidolgozott inkluzív módszertanról tartott előadást. Mélyen megragadott a nyitógondolata, melyben úgy fogalmazott, hogy „az előadásomban nem szeretnék nektek eladni semmit, csak a tapasztalataimat átadni, hogy hogyan oktatom a karatét fogyatékossággal élőknek.” Ez az önzetlen szakmaiság indított el az utamon.
- Mi volt az a konkrét élmény, amely végleg a parakarate mellett tartotta?
- Egy gyógypedagógus barátom, Halász Attila kért fel, hogy segítsek a parasportolóknak tartott edzésein. Itt tapasztaltam meg azt a semmivel össze nem hasonlítható légkört, amely a mai napig rabul ejt. Első tanítványom egy kerekesszékes, középsúlyos értelmi akadályozott fiatalember volt. Már a második alkalommal olyan kitörő lelkesedéssel és őszinte mosollyal fogadott, hogy azonnal megértettem, hogy ha neki ekkora örömöt ad a közös munka, az számomra is felbecsülhetetlen értékű hivatássá válik.
- Edzői munkássága során az Inkluzív Karate Hungary SE megalapításával és az egyetemi oktatással is iskolát teremtett. Mely eredményekre tekint vissza a legszívesebben?
- 2016 óta tanítványaimmal állandó résztvevői vagyunk a világ- és Európa-bajnokságoknak, és szinte kivétel nélkül érmekkel gazdagodva térünk haza. Ám a sikert nemcsak érmekben mérem. Büszke vagyok arra, hogy az egyesületünk alapítása óta több mint kétszáz fogyatékossággal élő sportolónak biztosítottuk a rendszeres mozgás lehetőségét. Emellett küldetésemnek tekintem a jövő szakembereinek képzését is. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tantárgyként oktatom a parakarate alapjait, és sikerült elérni, hogy a téma a posztgraduális inkluzív sportoktatói képzésbe is beépüljön.
- Milyen szakmai célkitűzések vezérlik a mindennapjait, és mi az a filozófia, amelyet a versenyzőinek igyekszik átadni?
- A legfőbb célom, hogy a sportolóim a karate révén olyan sikerélményeket szerezzenek, amelyek javítják az életminőségüket és tágítják a lehetőségeik határait. Arra ösztönzöm őket, hogy önmagukhoz képest teljesítsenek jól, és merjék feszegetni saját korlátjaikat. Elsősorban edzőnek tartom magam. A hitvallásom egyszerű. Nincs lehetetlen. A befektetett munka, a türelem, az alázat és a rendíthetetlen kitartás az a kulcs, amely mindenki előtt megnyitja a siker kapuját.
- A Magyar Paralimpiai Bizottsággal egyeztetve kerestük a legmegfelelőbb helyszínt az előadáshoz, és az időpontok szerencsés találkozása mellett egy kedves családi szál is az Óbudai Egyetem felé terelt. Feleségem ugyanis ezer szállal kötődik az intézményhez: első diplomáját még a jogelőd intézményben szerezte, második, mérnök-tanári oklevelét pedig már itt vehette át. Így örömmel érkeztem egy olyan közegbe, amely a családom számára is meghatározó.
- Pályafutása 1981-ben indult a küzdősportok világában, ám egy ponton az inkluzív oktatás felé fordult. Fel tudja idézni azt a pillanatot, amely sorsfordító volt az edzői szemléletmódjában?
- A karate a versenyzés befejezése után is az életem szerves része maradt, de az igazi szemléletváltást 2015 hozta el. Ekkor találkoztam Eric Bortels belga mesterrel, aki az általa kidolgozott inkluzív módszertanról tartott előadást. Mélyen megragadott a nyitógondolata, melyben úgy fogalmazott, hogy „az előadásomban nem szeretnék nektek eladni semmit, csak a tapasztalataimat átadni, hogy hogyan oktatom a karatét fogyatékossággal élőknek.” Ez az önzetlen szakmaiság indított el az utamon.
- Mi volt az a konkrét élmény, amely végleg a parakarate mellett tartotta?
- Egy gyógypedagógus barátom, Halász Attila kért fel, hogy segítsek a parasportolóknak tartott edzésein. Itt tapasztaltam meg azt a semmivel össze nem hasonlítható légkört, amely a mai napig rabul ejt. Első tanítványom egy kerekesszékes, középsúlyos értelmi akadályozott fiatalember volt. Már a második alkalommal olyan kitörő lelkesedéssel és őszinte mosollyal fogadott, hogy azonnal megértettem, hogy ha neki ekkora örömöt ad a közös munka, az számomra is felbecsülhetetlen értékű hivatássá válik.
- Edzői munkássága során az Inkluzív Karate Hungary SE megalapításával és az egyetemi oktatással is iskolát teremtett. Mely eredményekre tekint vissza a legszívesebben?
- 2016 óta tanítványaimmal állandó résztvevői vagyunk a világ- és Európa-bajnokságoknak, és szinte kivétel nélkül érmekkel gazdagodva térünk haza. Ám a sikert nemcsak érmekben mérem. Büszke vagyok arra, hogy az egyesületünk alapítása óta több mint kétszáz fogyatékossággal élő sportolónak biztosítottuk a rendszeres mozgás lehetőségét. Emellett küldetésemnek tekintem a jövő szakembereinek képzését is. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tantárgyként oktatom a parakarate alapjait, és sikerült elérni, hogy a téma a posztgraduális inkluzív sportoktatói képzésbe is beépüljön.
- Milyen szakmai célkitűzések vezérlik a mindennapjait, és mi az a filozófia, amelyet a versenyzőinek igyekszik átadni?
- A legfőbb célom, hogy a sportolóim a karate révén olyan sikerélményeket szerezzenek, amelyek javítják az életminőségüket és tágítják a lehetőségeik határait. Arra ösztönzöm őket, hogy önmagukhoz képest teljesítsenek jól, és merjék feszegetni saját korlátjaikat. Elsősorban edzőnek tartom magam. A hitvallásom egyszerű. Nincs lehetetlen. A befektetett munka, a türelem, az alázat és a rendíthetetlen kitartás az a kulcs, amely mindenki előtt megnyitja a siker kapuját.
