„Ne féljetek tőlünk!” – Nagy Ráhel a parasport láthatóságáról
Nagy Ráhel, a többszörös világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes para-evezős volt az Óbudai Egyetem parasport napjának egyik kiemelt vendége. Az MTK Budapest sportolója, aki a beltéri ergométeres evezésben a világelit tagja, korábban a vízi evezésben is országos bajnoki címekig jutott. Tapasztalt versenyzőként és úgy is, mint aki nemzetközi szinten a legmagasabb rangú dobogós helyezésekkel büszkélkedhet, személyes példáján keresztül mutatta be a hallgatóknak a kitartás és a mentális erő jelentőségét az élsportban.
Mi köti Önt az Óbudai Egyetemhez?
- Személyes kötődésem eredetileg nem volt az intézményhez, de a Budapesti Evezős Egylet - tudomásom szerint - együttműködik az egyetemmel, így a hallgatók sporttevékenységként is felvehetik az evezést. Tavaly jártam itt először egy beszélgetés és egy bemutató erejéig, ami nagyon jól sikerült. A mostani alkalom viszont még nagyobb élmény volt. Jó látni a nyitottságot a diákok részéről.
- Hogyan talált rá a parasportra? Ki vagy mi indította el ezen az úton?
- Teljesen véletlenül csöppent az életembe. A pályafutásomat a Pető Sport Egyesületnél kezdtem, ahol egy látogatás alkalmával szembejött velem egy ergométeres versenyfelhívás. Gondoltam egyet, elindultam, és végül egy ezüstéremmel tértem haza. Ez adta meg a kezdő löketet. Sokáig eveztem vízen is, de miután a versenytávunkat ezer méterről kétezerre emelték, választanom kellett. Mivel itthon sajnos nincs közvetlen ellenfelem, és a hátam sem bírta a fokozott terhelést, fájó szívvel ugyan, de a beltéri evezés mellett döntöttem. Öt éve már az MTK Budapest para-csapatát erősítem.
- Mely eredményeit tartja pályafutása mérföldköveinek?
- Többszörös Európa- és világbajnoki helyezettnek mondhatom magam, de az első világbajnoki érmem foglalja el a legkülönlegesebb helyet a szívemben. Természetesen minden sikerre büszke vagyok, de az az első nemzetközi dobogó semmihez sem fogható érzés volt.
- Egy ilyen szintű teljesítmény komoly felkészülést igényel. Hogy néz ki egy átlagos napja?
- Versenyszezonban a kettős terhelés a jellemző. Délelőtt edzőtermi munka, délután pedig otthoni ergométeres edzés szerepel a programomban. Amikor épp nincs verseny, akkor a szinten tartáson van a hangsúly, de ilyenkor is ügyelek arra, hogy ne essek ki a formámból, és bármikor bevethető legyek. A legfőbb célom mindig ugyanaz, jobbá válni, mint amilyen az előző évben voltam. Amíg élvezem a munkát és látom a fejlődést, addig örömmel csinálom. Jelenleg készülünk az ergométeres Európa- és világbajnokságra. Ez a két legfontosabb nemzetközi megmérettetés a beltéri evezésben, ezekre az edzőimmel mindig teljes bedobással koncentrálunk.
- Mit gondol, az Óbudai Egyetemhez hasonló intézményeknek mekkora szerepük van abban, hogy a parasport láthatóbbá váljon?
- Őszintén szólva eddig csak ettől az egyetemtől kaptam ilyen jellegű meghívást, de nagyon örülnék, ha más intézmények is követnék ezt a példát. Nagy szükség van az integrációra, és arra, hogy a hallgatók testközelből lássák, hogy a sport mindenkié.
- Sokan nem is sejtik, mennyi extra logisztikai nehézséggel jár a parasport. Mi volt eddigi pályafutása legnagyobb kihívása?
- Szerencsésnek mondhatom magam, mert a jelenlegi egyesületemben minden támogatást megkapunk. Korábban adódtak nehezebb helyzetek, előfordult például, hogy itthon maradt az evező padhoz való verseny ülésem. Szerencsére az épp egy hazai verseny volt. A legemlékezetesebb mégis az a világbajnokság, ahol teniszkönyökkel álltam rajthoz, mert pont az utazás hetében sérültem le. Végül így is sikerült megszereznem az ezüstérmet.
- Mi a legfontosabb üzenet, amit parasportolóként átadhat a társadalom többi szereplője számára?
- Leginkább az, hogy ne féljenek tőlünk. Legyen természetes, hogy egy mozgássérült ember is lehet sikeres sportoló, ha beleteszi a szükséges munkát. Mert nem lesz egyszerű, az biztos, de a teljesítmény önmagáért beszél.
- A fizikai megterhelés mellett a mentális erő is kulcsfontosságú. Önnek mi segít túllendülni a holtpontokon?
- A zene és a motivációs hangoskönyvek sokat segítenek, de a legfontosabb a magamba vetett hit. Vannak hullámvölgyek, de olyankor bekapcsol nálam a „csak azért is” effektus. Tudom, mire vagyok képes, és addig megyek, amíg el nem érem a célomat.
- Személyes kötődésem eredetileg nem volt az intézményhez, de a Budapesti Evezős Egylet - tudomásom szerint - együttműködik az egyetemmel, így a hallgatók sporttevékenységként is felvehetik az evezést. Tavaly jártam itt először egy beszélgetés és egy bemutató erejéig, ami nagyon jól sikerült. A mostani alkalom viszont még nagyobb élmény volt. Jó látni a nyitottságot a diákok részéről.
- Hogyan talált rá a parasportra? Ki vagy mi indította el ezen az úton?
- Teljesen véletlenül csöppent az életembe. A pályafutásomat a Pető Sport Egyesületnél kezdtem, ahol egy látogatás alkalmával szembejött velem egy ergométeres versenyfelhívás. Gondoltam egyet, elindultam, és végül egy ezüstéremmel tértem haza. Ez adta meg a kezdő löketet. Sokáig eveztem vízen is, de miután a versenytávunkat ezer méterről kétezerre emelték, választanom kellett. Mivel itthon sajnos nincs közvetlen ellenfelem, és a hátam sem bírta a fokozott terhelést, fájó szívvel ugyan, de a beltéri evezés mellett döntöttem. Öt éve már az MTK Budapest para-csapatát erősítem.
- Mely eredményeit tartja pályafutása mérföldköveinek?
- Többszörös Európa- és világbajnoki helyezettnek mondhatom magam, de az első világbajnoki érmem foglalja el a legkülönlegesebb helyet a szívemben. Természetesen minden sikerre büszke vagyok, de az az első nemzetközi dobogó semmihez sem fogható érzés volt.
- Egy ilyen szintű teljesítmény komoly felkészülést igényel. Hogy néz ki egy átlagos napja?
- Versenyszezonban a kettős terhelés a jellemző. Délelőtt edzőtermi munka, délután pedig otthoni ergométeres edzés szerepel a programomban. Amikor épp nincs verseny, akkor a szinten tartáson van a hangsúly, de ilyenkor is ügyelek arra, hogy ne essek ki a formámból, és bármikor bevethető legyek. A legfőbb célom mindig ugyanaz, jobbá válni, mint amilyen az előző évben voltam. Amíg élvezem a munkát és látom a fejlődést, addig örömmel csinálom. Jelenleg készülünk az ergométeres Európa- és világbajnokságra. Ez a két legfontosabb nemzetközi megmérettetés a beltéri evezésben, ezekre az edzőimmel mindig teljes bedobással koncentrálunk.
- Mit gondol, az Óbudai Egyetemhez hasonló intézményeknek mekkora szerepük van abban, hogy a parasport láthatóbbá váljon?
- Őszintén szólva eddig csak ettől az egyetemtől kaptam ilyen jellegű meghívást, de nagyon örülnék, ha más intézmények is követnék ezt a példát. Nagy szükség van az integrációra, és arra, hogy a hallgatók testközelből lássák, hogy a sport mindenkié.
- Sokan nem is sejtik, mennyi extra logisztikai nehézséggel jár a parasport. Mi volt eddigi pályafutása legnagyobb kihívása?
- Szerencsésnek mondhatom magam, mert a jelenlegi egyesületemben minden támogatást megkapunk. Korábban adódtak nehezebb helyzetek, előfordult például, hogy itthon maradt az evező padhoz való verseny ülésem. Szerencsére az épp egy hazai verseny volt. A legemlékezetesebb mégis az a világbajnokság, ahol teniszkönyökkel álltam rajthoz, mert pont az utazás hetében sérültem le. Végül így is sikerült megszereznem az ezüstérmet.
- Mi a legfontosabb üzenet, amit parasportolóként átadhat a társadalom többi szereplője számára?
- Leginkább az, hogy ne féljenek tőlünk. Legyen természetes, hogy egy mozgássérült ember is lehet sikeres sportoló, ha beleteszi a szükséges munkát. Mert nem lesz egyszerű, az biztos, de a teljesítmény önmagáért beszél.
- A fizikai megterhelés mellett a mentális erő is kulcsfontosságú. Önnek mi segít túllendülni a holtpontokon?
- A zene és a motivációs hangoskönyvek sokat segítenek, de a legfontosabb a magamba vetett hit. Vannak hullámvölgyek, de olyankor bekapcsol nálam a „csak azért is” effektus. Tudom, mire vagyok képes, és addig megyek, amíg el nem érem a célomat.
