Doktorandusz hallgatónk Magyarországról egyedüliként bekerült az Űrkutatási Tanulmányi Programba!
Burian Sándor doktoranduszhallgatónk, az OE Space Lab-kutatója egyetemünket, sőt hazánkat is egyedüliként képviseli az International Space University által szervezett Space Studies Programban (SSP25) Dél-Koreában.

Doktorandusz hallgatónk- a SpaceLab ifjú kutatója-, a képzési program során világszínvonalú előadásokon és workshopokon vehet részt. Az eseményt olyan komoly intézmények és intézetek mentorálják, mint a Koreai Repüléskutató Intézetet, a Koreai Tudományos és Technológiai Intézetet, a Koreai Elektronikai és Távközlési Kutatóintézet, a Koreai Nemzeti Tudományos és Technológiai Kutatási Tanács, a Koreai Repülési és Űrkutatási Társaság, a Koreai Repülési Rendszermérnöki Társaság, valamint a Koreai Űrtudományi Társaság.

Dél-Korea az utóbbi időszakban látványosan növelte űrképességeit, közelmúltbeli fejlesztései a Nuri hordozórakétával, a Danuri holdmisszióval, valamint a Koreai Repülési Hivatal (KASA) létrehozásával látványosan igazolják törekvéseik sikerességét.
