Magyar-türk egyetemi szövetség - Innováció és gazdasági előnyök

Számos ponton jelentős előrelépés történt a magyar és a türk egyetemek közötti együttműködésben, köszönhetően az Óbudai Egyetem szervezésében megvalósuló, I. Türk Államok Közti Akadémiai Konferencián, melynek a Türk Államok Szervezetének (OTS) magyarországi képviseleti központja, az Ybl-villa adott otthon június 25-én és 26-án.

Hankó Balázs bejelentette, hogy az Óbudai Egyetem, a Miskolci, a Debreceni, a Semmelweis Orvostudományi és a győri Széchenyi István Egyetem, valamint tizenhárom türk egyetem szorosabb együttműködést alakít ki.



A cél közös és dupla diplomás képzések, valamint innovációs alap létrehozása, amely legalább három ország egyetemeit vonná be. A fókuszterületek között szerepel a műszaki-természettudomány, agrártudomány és egészségtudomány, valamint a vízmenedzsment. Az együttműködés előnyös a magyar gazdaság, a magyar fiatalok, illetve hazai érdekelt cégek számára. A kultúráért és innovációért felelős miniszter kiemelte: a türk államok az elmúlt években óriási tudományos teljesítménynövekedést értek el, az ezt rangsoroló listán öt türk állam is szerepelt.



- Hankó Balázs miniszter úr és Hendrich Balázs nagykövet mellett köszöntöttem a résztvevőket. Mindannyiunk közös üzenete volt, hogy a tudományos és oktatási kapcsolatok kulcsszerepet játszanak a Türk Államok és Magyarország stratégiai együttműködésében – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, egyetemünk rektora. Mint fogalmazott: a program során kiemelt figyelmet kapott, hogy miként tudja elősegíteni az egyetemek közötti együttműködést a Türk Államok Szervezete. Szó esett többek között egy közös kutatási alap létrehozásáról, tehetséggondozó táborok szervezéséről, kiválósági ösztöndíjak lehetőségéről, valamint hallgatói és kutatói mobilitási programokról is. Bemutattam az üzbegisztáni INNOTECHNO Park sikertörténetét is, amely a technológiai innováció, az ipari együttműködés és a felsőoktatás kapcsolódásának jó példája. Mindemellett kiemeltem egyetemünk és a hazai intézmények elkötelezettségét a nemzetközi tudományos partnerségekben való részvétel iránt. A konferencia megerősíti, hogy Magyarország és a türk államok között egyre szorosabbá válik a tudományos és felsőoktatási kapcsolat, melyben kulcsszerepe van az olyan magyar felsőoktatási intézményeknek is, mint az Óbudai Egyetem – tette hozzá Prof. Dr. Kovács Levente.



A kerekasztal-beszélgetéseken türk és magyar egyetemek képviselői közösen gondolkodtak az együttműködés új formáiról, konkrét ötleteket megfogalmazva a jövőbeni közös programokra. A Türk Államok Szervezetében Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország és Üzbegisztán vesz részt, Magyarország 2018 óta megfigyelői státuszban kapcsolódik a fórumhoz.



Együttműködési megállapodások türk egyetemekkel

Az esemény keretein belül Prof. Dr. Kovács Levente együttműködési megállapodást írt alá a D. Serikbayev Kelet-Kazahsztáni Műszaki Egyetem (EKTU) képviselőjével.

- A most aláírt megállapodás új lendületet ad a két intézmény kapcsolatának, és hozzájárul az oktatás és kutatás további fejlődéséhez. Meggyőződésünk, hogy a Kazahsztánnal való stratégiai együttműködés erősíti nemzetközi jelenlétünket, és új lehetőségeket teremt mindkét fél számára – hangsúlyozta a rektor. Hozzátette: - a kooperáció fontos lépés az Óbudai Egyetem nemzetközi szerepének bővítésében, valamint a kazah–magyar akadémiai kapcsolatok mélyítésében.

Az EKTU hosszú évek óta stratégiai partnerünk. Egyetemünk 2018 óta szoros kapcsolatot ápol a kazahsztáni intézménnyel, különösen a tudományos kutatások és az oktatói, hallgatói mobilitás terén. Az együttműködésünk olyan közös projekteket foglal magában, mint az automatizálás és irányítás területén indított képzési programok, nemzetközi konferenciaszereplések, online kurzusok tartása, valamint közös tudományos publikációk megjelentetése.

 

 



Sikeres volt a Magyar-Türk konferencia

Bial Tibor, nemzetközi főtanácsadó, az esemény szervezője kifejtette: - az elmúlt két nap során számos pozitív visszajelzést kaptunk minden résztvevőtől, és jelentős igény fogalmazódott meg arra, hogy ez a konferencia a jövőben is folytatódjon, akár nálunk, akár más külföldi egyetemeken. A rektorok egyértelműen megerősítették ezt a véleményt. Számos értékes észrevétel és ötlet hangzott el az elmúlt két nap során, melyeket mindannyian igyekszünk beépíteni egyetemeink programjába. Türk barátaink bíznak abban, hogy országaik vezetése támogatni fogja ezen törekvésüket.

Frissítve: 2025.06.27.

Legfrissebb cikkek