Mesterséges intelligencia a tudomány szolgálatában – Az Óbudai Egyetem csatlakozott az AI1Science programhoz

Az AI-first science (AI1Science) egy új tudományos megközelítés, amelyben a mesterséges intelligencia (MI) nem csupán eszközként szolgál, hanem a kutatási folyamat központi elemévé válik. Ebben a paradigmában az MI aktívan részt vesz a hipotézisalkotásban, kísérlettervezésben, adatfeldolgozásban és az eredmények értelmezésében, így új tudományos felfedezésekhez vezethet. Az AI-first science célja, hogy az MI segítségével gyorsabb, hatékonyabb és innovatívabb kutatási módszereket alakítson ki, amelyek túlmutatnak a hagyományos tudományos megközelítéseken.

A HUN-REN AI1Science kezdeményezése ezt az új szemléletet hivatott támogatni és előmozdítani. Célja, hogy interdiszciplináris együttműködéseket ösztönözzön az MI szakértők és különböző tudományterületek kutatói között.

Az AI1Science program keretében olyan események és programok valósulnak meg, amelyek lehetőséget biztosítanak a résztvevők számára, hogy MI-alapú kutatási módszereket dolgozzanak ki.

Emellett az AI4Impact program képzéseket és erőforrásokat is kínál, hogy a kutatók hatékonyan integrálhassák az MI-t saját munkájukba. Az AI Squad, egy kutatókból és technológusokból álló csapat, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatási módszerek felfedezésére és fejlesztésére összpontosít. Tagjai hónapról hónapra új ötletekkel és módszerekkel járulnak hozzá a tudományos közösség fejlődéséhez és a kutatói hálózat tagjai számára is biztosítanak inputokat – legyen szó tudástranszferről vagy technológiai lehetőségekről.

Az AI Explorers Program azoknak a kutatóknak szól, akik szeretnék követni az AI-alapú tudomány fejlődését. Az AI Explorers lehetőséget biztosít arra, hogy a tagok részt vegyenek előadásokon, interaktív vitákban és képzéseken egyaránt. Céljuk, hogy a résztvevők kapcsolatban maradjanak az AI legújabb kutatásaival, és hozzáférjenek a vezető kutatók és technológusok által nyújtott tudáshoz. A program segíti a tagokat abban, hogy AI-alapú megoldásokat találjanak saját szakterületükön.

Ehhez a kiemelkedő tudományos kezdeményezéshez elsőként csatlakozott az Óbudai Egyetem, amely elkötelezett az AI-alapú kutatások fejlesztése és alkalmazása iránt. Az egyetem kutatói aktívan részt vesznek a programban, hozzájárulva az új módszerek kidolgozásához és a mesterséges intelligencia tudományos lehetőségeinek kibővítéséhez. Az Óbudai Egyetem az AI1Science révén tovább erősíti nemzetközi kutatási kapcsolatait és vezető szerepét az innovatív technológiák integrálásában.

A HUN-REN-nel közös cél, hogy támogassuk az innovatív, interdiszciplináris kutatásokat, különös tekintettel a mesterséges intelligencia és az adat-tudomány lehetőségeire. Az együttműködés révén az AI4Impact és ezen belül az AI1Science projekt résztvevői hozzáférést kapnak a legmodernebb kutatási infrastruktúrához, valamint a HUN-REN által koordinált nemzetközi tudományos együttműködésekhez. Az Óbudai Egyetem és a HUN-REN közös munkája lehetővé teszi, hogy Magyarország aktívan hozzájáruljon az AI-alapú tudomány fejlődéséhez, és a hazai kutatók világszinten is versenyképes megoldásokat dolgozhassanak ki.

Frissítve: 2025.05.05.

Legfrissebb cikkek