Magyarországon először az Óbudai Egyetemen indul „New Space Economy” kurzus

Az Óbudai Egyetem Űrlaborja vezetésével elindul Magyarország első „New Space Economy” (Új Világűr-gazdaság) kurzusa. A tantárgy célja, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak a rohamosan fejlődő űriparról, amely a hagyományos intézményi űrtevékenységeken túl új üzleti modellekkel és technológiai innovációkkal formálja a jövő gazdaságát.

Az Óbudai Egyetem elkötelezett az űrkutatás, az űripar és az űrgazdaság fejlesztése iránt– hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente. Az egyetem rektora hozzátette: ennek jegyében múlt év őszén megalapítottuk az Obuda University Space Lab-ot, amely összefogja az intézmény űr-kutatással kapcsolatos tevékenységeit, és biztosítja a terület összehangolt fejlesztését.



Prof. Dr. Kozlovszky Miklós egyetemi tanár, SpaceLab

Fő küldetése, hogy inspirálja és képezze a jövő űrtudósait, mérnökeit, vállalkozóit és szakembereit, miközben aktívan hozzájárul az űrkutatáshoz, az innovációhoz és a tudományos-technológiai fejlődéshez. Az itt folytatott tevékenységek kiteljesítését a Külgazdasági- és Külügyminisztérium is támogatta. Az egyetemnek jelenleg több űrkutatási projektje van földmegfigyelési, műholdfejlesztési, Rover-építési és űrruha-tervezési területeken.



Idén, február közepén újdonságként elindult a New Space Economy című tantárgy, amely az űrgazdaság legújabb trendjeit mutatja be az érdeklődő hallgatóknak. A megjelenő új technológiák és üzleti lehetőségek, például a műholdas telekommunikáció, földmegfigyelés, kiberbiztonság, vagy akár a világűrben történő gyártás, forradalmi változásokat hoznak számos iparágban. Egyetemünk új kurzusa ezekbe a trendekbe enged betekintést, és segít megérteni a világűr gazdasági, technológiai, jogi és tudományos jelentőségét.

A „New Space Economy” kurzus az Óbudai Egyetem minden hallgatója számára nyitott, függetlenül attól, hogy milyen karon tanulnak. A képzés jelenleg angol nyelven zajlik, és gyakorlati projektmunka keretében is lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy saját innovatív ötleteiket fejlesszék. A jövőbeli tervek között szerepel magyar nyelvű kurzus, valamint teljes űrmérnöki és űrkutatási képzési programok indítása.

A Space Lab létrejötte óta az Óbudai Egyetem már több stratégiai együttműködési megállapodást kötött, és cél tovább bővíteni a kapcsolatokat az űripar vezető szereplőivel, globálisan is jegyzett képviselőivel. A kutatás-fejlesztési tevékenységek kiterjednek többek közt a kiberbiztonságra, robotikára, irányításelméletre, űrtávsebészetre és az űr fenntarthatóságára, amelyeken keresztül az Egyetem aktív szereplője kíván lenni a globális űrszektor fejlődésének. Az Óbudai Egyetem nemrég csatlakozott a Felelős Űrszektor Nyilatkozathoz is, amelynek célja a világűr fenntarthatóságának előmozdítása és a felelős űrtevékenységek ösztönzése.

A Space Lab további tervei között szerepel többek közt aktív, projekt-alapú együttműködések kialakítása a világ élmezőnyébe sorolt egyetemekkel, az ESA Academy programjához való csatlakozás, valamint az ipari partnerekkel való kooperációk bővítése. Ebbe a sorba illeszkedik az amerikai Voyager Technologies űrvállalat és a magyar kormány között létrejött megállapodás mentén történő, az Óbudai Egyetemen megvalósuló projektfejlesztés, amely megalapozza az űrkutatás, az űrutazások és az űrállomáson tartózkodás fenntarthatóságát. A megállapodás kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „A magyar vállalkozások lehetőséget kapnak a Voyager inkubátorprogramjaiban, azaz vállalatfejlesztési, startup fejlesztési programjaiban való részvételre. Emellett a Voyager, Magyarországot, mint a jövendőbeli tevékenységének egyik kutatás-fejlesztési területét is most már erőteljesen vizsgálja”.

A kurzus szakmai vezetője és tárgyfelelőse Dr. Kristóf Péter, az Óbudai Egyetem rektori megbízottja, aki jelentős tapasztalattal rendelkezik az űripar, az innováció és az űrvállalkozások területén, és elkötelezett az iránt, hogy Magyarországon is növelje a világűr-gazdaság és az űripari vállalkozások iránti érdeklődést. A kurzus felvonultatja a hazai űrszektor legelismertebb akadémiai és vállalati szereplőit. Vendégelőadást tartanak majd: Hirn Attila (űrkutatási csoportvezető, HUN-REN) – Űrprojektek menedzsmentje, Bartóki-Gönczy Balázs (egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) – Világűrpolitikai aspektusok, Detre Örs Hunor (vezető, CanSatLab) – Az elektromágneses spektrum és az űrkutatás kapcsolata, Tóth L. Viktor (egyetemi docens, ELTE) – Orbitális mechanika, Nádor Viktor (Remred Kft.) – Űrrendszerek tervezési és mérnöki kérdései, Bacsárdi László (egyetemi docens, BME) – Űrtelekommunikáció és műholdas technológiák, Kozlovszky Miklós (egyetemi tanár, Óbudai Egyetem SpaceLab) – Kiberbiztonság az űrben, Don Koulaouzos (ügyvezető, Skytrek Ltd.) – Helymeghatározási és navigációs rendszerek, Verőné Wojtaszek Malgorzata (egyetemi docens, Óbudai Egyetem) – Földmegfigyelés.     Emellett a kurzus során nemzetközileg is elismert szakértők tartanak majd online vendégelőadásokat, amelyeket a nagyközönség számára elérhető lesz. Ezek az előadások az űripar és a vállalkozásépítés legaktuálisabb kérdéseit járják körül. A feliratkozók számára a megadott címre megküldik az online előadások meghívóját, így nekik is lehetőségük lesz azok meghallgatására és az előadókkal történő beszélgetésre.  A kurzus és a további képzési programok iránt érdeklődők további információért Kristóf Péter kurzusvezetőhöz fordulhatnak a kristof.peter@uni-obuda.hu címen.

Frissítve: 2025.03.03.

Legfrissebb cikkek