Nyári ingyenes STEM-gyerekprogramok az Óbudai Egyetemen
Ingyenes STEM-gyerekprogramot indított az Óbudai Egyetem korábbi és kiemelkedően teljesítő táborozók számára az ÓE Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégiuma, a STEM Iroda, valamint a Magyarországi STEM Platform és az MVM Zrt. közös szervezésében.
A program Sándor Tamás egyetemi tanársegéd és szakkollégium igazgató szakmai vezetésével indult el a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon. A gyakorlati oktatást és szervezést Borsos Döníz, egyetemi tanársegéd és Juhász Gergő, egyetemi gyakornok segítségével valósítjuk meg – mondta el Márton Zoltán, a STEM Iroda vezetője.
A gyerekek kipróbálhatták a Sphero robotot, meglátogattak egy hangstúdiót, betekintést nyertek egy közvetítő kocsi működésébe, valamint megismerkedhettek a távközlési labor világával. A résztvevőket elkalauzoltuk az elektronikai laborba, ahol megismerkedtek a forrasztópákával, multiméterrel, valamint az áramkörök különböző elemeivel, mint az ellenállások, kondenzátorok és diódák. A laboratóriumi biztonsági előírásokat betartva forrasztási technikákat tanultak, beleértve a forrasztópáka helyes használatát, az alkatrészek beültetését és rögzítését az áramköri lapon. A gyerekek projektmunkaként egyszerű áramköröket építettek, majd az elkészült áramköröket multiméter és oszcilloszkóp segítségével tesztelték. Emellett hibakeresési technikákat is elsajátítanak, ami fejleszti problémamegoldó készségüket.
Projektmunkáik során egyszerű áramkört építettek, elektronikus dobókocka működését vezérlő algoritmust programoztak, valamint napelem beépítését és tesztelését végezték.
Az MVM Zrt. támogatásának köszönhetően különleges látogatást tettünk a Paksi Atomerőműbe. A gyerekek szakértői előadás keretében ismerhették meg az atomerőmű működését, biztonsági rendszereit és a nukleáris energia szerepét. A látogatás nemcsak az elektronikai ismeretek bővítésére, hanem a gyerekek érdeklődésének felkeltésére is kiválóan alkalmas, miközben egy életre szóló élménnyel gazdagodtak. Jövőre is várjuk mindazokat, akik egy életre szóló élményt szereznének a nyáron! – tette hozzá Márton Zoltán.