Népszerű az Óbudai Egyetem — jó választás pótfelvételi esetén is

Az Óbudai Egyetem ezúttal is bent van a top 10-ben! Országosan a 8. legnépszerűbb intézmény – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, az egyetem rektora, hozzátéve, hogy az augusztus 7-éig tartó pótfelvételi eljárásban új szakokat, illetve meglévő szakokat új képzési helyszínen is meghirdettek, így energetikai mérnöki alapképzésre, valamint szerkezet-építőmérnöki és fenntarthatósági energetikai mérnöki mesterszakra, illetve választható most már Jászberény is a képzési helyszínek közül.

Míg országosan 4,8 százalékkal csökkent a felvettek száma, addig az Óbudai Egyetem 3,42 százalékos növekedést könyvelhet el, annak ellenére, hogy az alapképzések többségéhez is feltétel volt az emelt szintű érettségi – emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente. Kifejtette: szinte kivétel nélkül minden karon több hallgató kezdheti meg tanulmányait az őszi félévtől, van, ahol 30 százalékkal emelkedett a felvettek száma. Az alapképzéseken megközelítőleg 5 százalékos növekedést mutatnak a számok, és komoly siker, hogy a mesterszakokra kiemelkedően sokan jelentkeztek.  Míg az országos átlag e téren 18 százalék, addig az ÓE-n rekordszámok mutatkoznak. MsC-re 30 százalékkal többen jelentkeztek és nyertek felvételt. Az újonnan indított kiberbiztonsági mérnöki és az adattudomány szak volt a legnépszerűbb.

A nemzetköziesítési törekvésekkel összhangban idén közel 2,5-szeresére nőtt a felvett külföldi hallgatók száma, szeptemberben 379 külföldi hallgató kezdheti meg a tanulmányait valamely angol képzésen alap-, mesterszakon, illetve a doktori iskolák egyikében. Az informatika és gazdasági szakok a legnépszerűbbek a külföldiek körében. A legtöbben a Computer Science Engineering BSc, Computer Science Engineering MSc és Business Development MSc szakokra nyertek felvételt. Az ÓE a felvettek számát tekintve a 8. legjobb magyar egyetem, illetve a legnépszerűbb fővárosi székhelyű intézmények közé tartozik a Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel egy sorban. Mindezen adatok is azt mutatják, hogy az Óbudai Egyetemen magas színvonalú képzést nyújtanak, ezért az augusztus 7-én éjfélig tartó pótfelvételi eljárás keretében is érdemes jelentkezni a meghirdetett, szeptemberben induló szakokra. Jelentkezni a felvi.hu e-felvételi rendszerében lehet 2024. augusztus 7-e 24 óráig önköltséges és bizonyos esetekben államilag finanszírozott képzésre is. A pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések listája itt érhető el: https://felveteli.uni-obuda.hu/potfelveteli

 
Frissítve: 2024.08.01.

Legfrissebb cikkek

Közlemény

2024. december 18.|