Az erdélyi Zilahon született 1934-ben többgenerációs mérnökcsaládban, 1937-ben költöztek Budapestre, 1958-ban a BME Építészmérnöki Karán diplomázott. 1959–83 között állami tervezőirodákban építésztervezőként dolgozott, ahol többek között a Paksi Atomerőmű első tervezési fázisában is közreműködött, illetve 1980-tól a BME címzetes egyetemi docense volt. Elsősorban ipari épületeket tervezett. Ilyen többek között a Péti Savüzem, a TVK Műszerészműhelye, a PRÉKO Darabolóüzeme, a TVK Polietilén gyára, az Észak-magyarországi Vegyi Művek Gyógyszerintermedier üzeme. Számos lakóépülete és nyaralója is megépült. Tervezett iroda- és középületet is. 1972-ben kapott kandidátusi fokozatot a térben, időben és funkcióban flexibilis ipari épületek tervezéséért.

Később az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban dolgozott, 1990-91-ben a bős–nagymarosi vízlépcsőért felelős kormánybiztos volt. 1993 és 1995 között a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban az EU-ügyek miniszteri biztosa volt.

Az Ybl Miklós Főiskola főigazgatói pozícióját 1996-1998 között töltötte be, illetve a oktatója volt a jogutód intézménynek is, az EU tantárgyakat ő honosította meg. 2010-ig az Építéstudományi Egyesület alelnöke. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet tagja volt, 2019-ben jelent meg „A Duna mégis összeköt” című önéletrajzi könyve.

Számos díjat kapott, köztük a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, illetve Professor Emeritusi címet, melyet évtizedes oktatói, oktatásfejlesztői, kutatói és tudományos munkájáért az Ybl Miklós Építéstudományi Kartól kapta.

1956-ban fegyveres nemzetőr volt, részt vett a forradalmi követelések megfogalmazásában, és a leverés után illegális újságok terjesztésében, tevékenységét a Hazáért és Szabadságért 1956-os emlékéremmel és az 1956-os Hűség a hazához lovagkereszt aranyfokozatával ismerték el.