Kazahsztán vezető egyetemével egyeztettek a közös képzésekről

Kazahsztán egyik legjelentősebb felsőoktatási intézményének, az L. N. Gumilyov Eurázsiai Nemzeti Egyetemnek az oktatói képzési együttműködésről tárgyaltak az Óbudai Egyetemen. Prof. Dr. Togizbayeva Baglant, a Járműtechnológiai Tanszék vezetőjét és Dr. Aliya Zabiyeva egyetemi docenst Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes fogadta, a vendégek az ÓE Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon kettősdiploma-programról egyeztettek.

Az L.N. Gumilyov Eurázsiai Nemzetközi Egyetemmel (ENU) tavaly júniusban kötött együttműködési megállapodást az ÓE. Az intézmény két rektora, Prof. Dr. Kovács Levente és Erlan Sydykov által aláírt dokumentumban oktatási és mobilitási kooperációk megkezdését indítványozták.

A Gumilyov Egyetem Járműtechnológiai Tanszékének munkatársai, Prof. Dr. Togizbayeva Baglan és Dr. Aliya Zabiyeva mostani látogatásukon a további közös képzési és kutatási lehetőségekről folytattak egyeztetéseket Prof. Dr.  Molnár Andrással. A mechatronikai mesterképzésen megvalósuló kettősdiploma-programról pedig a Kandó Karon Prof. Dr. Molnár György dékánnal egyeztettek.



Eddig hét kazah egyetemmel van együttműködése az ÓE-nek: Asztana két, Almaty három egyetemén kívül egy öszkemeni és egy karagandai egyetemmel folyik hallgatói és oktatói mobilitás, valamint a kutatásfejlesztési kooperáció. A 2024 őszi félévre több kazah egyetemről is érkezik vendéghallgató az Óbudai Egyetemre, hatan az ENU-ról jönnek.

 
Frissítve: 2024.05.28.

Legfrissebb cikkek