„Nem a gépek veszik el a munkánkat” – tanfolyam indul az AI használatáról

Az AI területén olyan gyorsan változik a technológia, hogy nehéz naprakésznek maradni, így az egyetemek és a képzések szerepe ebben az esetben elsősorban az alapok átadása, a technológia megértésének elősegítése és a felhasználási lehetőségek bemutatása. A cél érdekében az Óbudai Egyetem és a Neuron Solutions Generative AI Bootcamp címmel 36 órás képzést indít május 29-én. A témában a Portfolioban jelent meg cikk, melyben Dr. Eigner György a Neumann János Informatikai Kar dékánja is nyilatkozott.

„A gyorsan változó piaci környezetben az egyetemeknek nyitnia kell a gyors, gyakorlati tudást biztosító, mikrotanúsítványt kínáló, piaci alapú szakmai képzések irányába az akadémiai minőség megtartása mellett” – mondta a Portfolio-nak Dr. Eigner György, Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai karának dékánja. Hozzátette: az ilyen képzések mellett természetesen a hagyományos egyetemi oktatásba is be kell csatornázni az ipari és piaci tapasztalatokat, hogy gyakorlati tudással rendelkező hallgatókat képezzenek.



Ez a stabil alap lehetővé teszi az egyének számára, hogy később önállóan is kövessék a fejlődést, és folyamatosan fejlesszék tudásukat.

Az AI Akadémia brand alatt ugyanakkor további technológiai és üzleti AI képzés is indul majd, továbbá az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának BSc képzésein az AI használatát az új tantervekben kompetenciaként építették be. A mérnökinformatikus képzésben már alapképzési szinten AI specializációt indított a Kar, és AI témájú posztgraduális, illetve MSc képzést is terveznek, amelyekbe rövid ciklusú képzéseket is integrálni fogják.” – írja a Portfolio.

A cikk teljes szövege itt olvasható:

Nem a gépek veszik el a munkánkat, hanem akik jól használják azokat - Portfolio.hu

 

 
Frissítve: 2024.05.21.

Legfrissebb cikkek