Mentsünk együtt életet! – új defibrillátorok érkeznek az egyetemre

Hirtelen szívhalál esetén a túlélésre kizárólag az azonnal megkezdett újraélesztés révén van esély. Az egyetem vezetése ezért is tartotta fontosnak, hogy pályázzon a Budapesti Szent Ferenc Kórház és az Innomed Medical Zrt. „Mentsünk együtt életet!” programján, melyen 20 defibrillátort vásárolhatott kedvezményes áron. A készülékeket Fehér Botond gazdasági főigazgató vette át mások mellett Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, Dévényi Erika, az Innomed Medical Zrt. vezérigazgatója, valamint Prof. Dr. Gellér László, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszék vezető-helyettese társaságában április 17-én.


A magyar kormánynak szívügye a kardiológia, a múlt évben indított program egyezik a kormányzati célkitűzésekkel is – fogalmazott Takács Péter.



Kiemelte a készülékek magyar gyártójának elkötelezettségét, társadalmi felelősségvállalását. A most átadott száz készülék tizenkét százalékkal növeli ezen eszközök számát. Jelezte: a magyar EU-elnökség idején szeretnék megalkotni az uniós szív- és érrendszeri stratégiát. Azon dolgoznak, hogy a magyar kardiológia fejlesztésével minél több emberéletet lehessen megmenteni.



Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb számban kerülnek hozzánk sikeresen újraélesztett betegek, míg korábban az emberek nem mertek hozzányúlni a földön fekvőkhöz, az újraélesztési eszközpark pedig kevés volt. Életbevágóan fontos ezért, hogy országosan tovább növekedjen a lakosság számára folyamatosan elérhető defibrillátorok száma, és tovább bővüljön a hozzáértő civilek köre, akik ismerik az újraélesztés lépéseit és fogásait – hangsúlyozta Dr. Toldy-Schedel Emil, aki hozzáfűzte: az állam segített létrehozni egy magyar gyártósort, amelyen klinikai „tudással” rendelkező defibrillátorok készülnek kedvezményes áron, a kórház pedig képzéssel segíti az eszközök használatát. A sikeres programot folytatják, idén ötszáz defibrillátor készült, az államtitkárság támogatása pedig lehetővé teszi a képzéseket, amelyeken akár több száz ember is részt vehet majd egy-egy településen. Schedel Emil kiemelte, hogy a Magyar Kardiológusok Társasága is a program mellé állt.



Dévényi Erika, a magyar kardioeszköz gyártó cég vezérigazgatója arról beszélt, készülékeik hosszú évekig gondozásmentesen működnek, de van országos szervizhálózatuk is. Gellér László, a Magyar Kardiológusok Társasága leendő tudományos elnöke azt hangsúlyozta, hirtelen szívmegállás esetén túlélésre az azonnal megkezdett újraélesztés esetén van a legnagyobb esély, és ez az utókezelést is hatékonyabbá teszi.



A programban a CardioAid1 elnevezésű, első magyar félautomata külső defibrillátort vásárolhatták meg kedvezményesen a pályázat nyertesei, köztük az Óbudai Egyetem is – tájékoztatott Fehér Botond az átvételt követően. – Nagy előnyt jelent, hogy a készülék vizuális és hangutasításait követve minden laikus sikeresen használhatja életmentő segítségnyújtásra. A húsz darab, magyarul beszélő félautomata újraélesztő készülékeket több karon, telephelyen és kollégiumban helyezik ki, használatukat egyetemünk kiválasztott munkatársai számára külön oktatás során mutatják be – tette hozzá a gazdasági főigazgató.

Frissítve: 2024.04.18.

Legfrissebb cikkek