Letették az ÓE stratégiai partnere, a Magnus Zrt. új üzemegységének alapkövét

Jelentős innovációs lépést tett előre az Óbudai Egyetem stratégiai partnere. Letették a Magnus Aircraft Zrt. új üzemegységének alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter, Tarány Gábor elnök-tulajdonos és Boros László vezérigazgató részvételével, a Pécshez közeli Pogányon, április 5-én. Az Óbudai Egyetemet Dr. Eigner György, a Neumann János Informatikai Kar dékánja képviselte.

Stratégiai cél Magyarország minőségi, tudásbázisú iparának erősítése – jelentette ki Varga Mihály, utalva a Magnus Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködésére is.

Fotó: MTI/Ruprech Judit



Mint mondta: a Magnus új szerelőcsarnokát az intenzív gazdasági növekedés egyik fontos elemének tekinthetjük, mert garantálja a minőséget, valamint a jelentős hozzáadott értéket. A vállalat hatmilliárd forint összértékű beruházásával megkezdődhet az új, négyüléses repülőgépek hazai gyártása, tisztán magyar tulajdonosi háttérrel. Az itt felhalmozódó repülőmérnöki és gyártói tudás a korábbinál több hazai szakembert jelent, ami szintén Magyarország védelmi képességeit erősíti – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Fotó: MTI/Ruprech Judit



Tarány Gábor, a Magnus Aircraft Zrt. elnök-tulajdonosa elmondta: „a Zrt. több mint 10 éve elkötelezett és meghatározó szereplője a magyar és nemzetközi repülő társadalomnak. Annak érdekében, hogy a jövőben is meg tudjunk felelni megrendelőink igényeinek, valamint az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak, új fejlesztésekbe kezdtünk. Ennek keretében egy új, négyüléses gép fejlesztése kezdődik meg, ehhez kapcsolódóan pedig a jelen kor követelményeinek megfelelő, fenntartható és környezettudatos termelő egység, tanműhely, valamint egy napelempark megvalósítását indítjuk el a pécs-pogányi központunk közvetlen szomszédságában.”

 

Boros László vezérigazgató közölte, a fejlesztés részeként az 1500 négyzetméteres gyártócsarnok mellett 500 kilowattos napelemparkot is építenek.



A Magnus stratégiai partnere az ÓE-nek. A piaci igényekhez igazodva az Óbudai Egyetem és a Magnus Zrt. innovatív együttműködés alapjait tették le két és fél évvel ezelőtt, amikor túrautakra alkalmas elektromos hajtású repülőgép fejlesztését, közös kutatási és fejlesztési projektek megvalósítását tűzték ki célul. - A közös munka jól illeszkedik az egyetem légiipart érintő fejlesztési terveibe, különös tekintettel az innováció és a kutatás-fejlesztés területén. Az egyetem régóta rendelkezik légiipari kompetenciával, képzési programokkal – mondta el Prof. Dr. Kovács Levente rektor a szerződés megkötésekor. Azóta légijármű üzemeltető szakmérnök/szakember, pilóta nélküli légi jármű üzemeltető szakmérnök/szakember képzés is indult szakirányú továbbképzési formában. Megkezdődött a környezetkímélő, tisztán elektromos hajtású, kétüléses könnyű repülőgép, az eFusion Magyarország első típustanúsított, teljesen elektromos hajtásrendszerrel felszerelt repülőgépének fejlesztése is, az Óbudai Egyetem szakembereinek bevonásával. Az ikonikus kisrepülőgép, a Fusion 212 történelmet írt: átrepülte az Atlanti-óceánt.



Az együttműködés több szálon is fut a céggel: 2022 őszén az Óbudai Egyetem – a Külgazdasági és Külügyminisztérium közreműködésével megalapított Jiangsu Magnus Aircraft Manufacturing Company nagyberuházásról szóló szerződést kötött a kínai Wuxi város, Huishan kerületének vezetőivel. A megállapodás értelmében egy bemutatóterem, három üzemegység, illetve az Óbudai Egyetem közreműködésével egy Kínai-Magyar High-Tech Fejlesztési Központ valósulhat meg.
Frissítve: 2024.04.11.

Legfrissebb cikkek