A LED-fény forradalma

Az Óbudai Egyetem volt idén is házigazdája a világítástechnika egyik legfontosabb szakmai rendezvényének. A február 6-7-én megrendezett XV. LED Konferenciát a hagyományoknak megfelelően Nagy János, az MEE Világítástechnikai Társaság elnöke nyitotta meg, az Óbudai Egyetem nevében pedig Dr. habil Rácz Ervin oktatási rektorhelyettes köszöntötte az esemény résztvevőit. A két nap alatt számos, a világítástechnikával és LED világítással kapcsolatos információ és tapasztalat cserél gazdát.

Nagy János megnyitó beszédét követően Gelencsér Lajos, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület elnöke a megvilágítás korszerűsítésének fontosságára és kihívásaira hívta fel a figyelmet.



Dr. habil. Rácz Ervin az Óbudai Egyetem világítástechnika képzéseit és legújabb fejlesztéseit is bemutatta előadásában. Az elmúlt két évben elért eredményeket, aktivitásokat és publikációs teljesítményeket ismertetve felvetett számos energiamegtakarítási lehetőséget, illetve szót ejtett a világítás felhőalapú és, smart-rendszerekkel való összekötésének hatékonyságáról. A rektorhelyettes kifejtette, hogy a LED-technológiát egyre szélesebb körben lehet majd alkalmazni, így például az adatátviteli rendszerekben (LI-FI), AOI-felhasználást gyártósorokon. Az üvegházak megvilágításával kapcsolatban a termelés fénnyel való befolyásolására is felhívta a figyelmet, valamint a pszichére, fiziológiára ható fények kapcsán az emberi életet érintő lehetőségekről is beszélt. Ahogy fogalmazott a következő időszak a LED forradalmáról szól majd a világítástechnika területén.



Az Energiaügyi Minisztérium energiahatékonyági főosztályának vezetője, Righoffer Örs az energiahatékonyság szempontjából elemezte a világításkorszerűsítés fontosságát. Megjegyezte: annak ellenére, hogy az egyre szigorodó szabályozás és a viszonylag magas beruházási költségek miatt a vállalkozások nem tartják kifizetődőnek az átállást, az elmúlt három évben viszonylag sok alternatív energiát hasznosító fejlesztés indult el.

Prof. Dr. Molnár Györgynek, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánjának és a kar oktatójának, Nádas Józsefnek közös előadása a világítástechnikai képzés helyzetéről, annak oktatástörténeti kontextusáról és a képzés kínálatának 1927-től tartó változásairól is szólt.



A konferencia végén Nagy János összefoglalta az elhangzott témákat és előadásokat, majd Schwarz Péternek, az MEE Világítástechnikai Társaság alelnökének – akinek főszervezésében jöhetett létre a nagyszabású rendezvény – a prezentációjában elhangzott szavaival élve nyomatékosította, hogy az energiatakarékosság szempontjából jelenleg a LED visz mindent! Kiemelte továbbá Nádas József előadását, és felhívta a figyelmet arra, hogy fogyatkozóban van a világítástechnikai szakemberek száma, így véleménye szerint az egyetemeknek és az iparnak kölcsönösen támogatniuk kell egymást, hiszen a naprakész szaktudás nélkülözhetetlen.

A rendezvényen tucatnyi cég tartott bemutatót, így többek között a Simotrade Kft., a Led N More Kft., illetve a Compass Lighting Kft.



 
Frissítve: 2024.02.08.

Legfrissebb cikkek