Hagyományosan januárban tartja a SKKK a második beiskolázási nyílt napját, melyen bemutatkoznak az egyetem salgótarjáni képzéseiben részt vevő karok, illetve minden alkalommal megismerkedhetnek az érdeklődők az egyetem egy helyi partnervállalatával, ahol a hallgatók szakmai gyakorlatukat tölthetik.

Most az ALSTOM Hungary Kft. volt a vendég, Deák Nóra HR munkatárs és Németh László transzformációs igazgató interaktív előadása bepillantást nyújtott nemcsak a cég mindennapjaiba, de választ kaphattak a résztvevők arra is, milyen feladatokat láthat el egy végzett hallgató a cégnél, miért fontos a szakmai tudás mellett a nyelvtudás megszerzése.

SKKK Nyílt nap

Fotó: Hüvösi Csaba/Nool.hu



Az előadás megerősítette többek között azt is, amit Csikósné Dr. Papp Andrea, a KVK oktatási dékánhelyettese elmondott a villamos-üzemmérnök képzésről, a szak gyakorlatorientáltságáról. Ez a tájékoztató azért is kapott kiemelt szerepet, mivel az SKKK képzései között a következő tanévtől újként szeretné szerepeltetni a villamos-üzemmérnök alapképzést.

Az egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara (KGK) biztosítja Salgótarjánban a gazdálkodási és menedzsment, valamint a kereskedelem és marketing alapképzési szakokat, mely szakok ebben a tanévben indultak először a SKKK-ban. A kar képviseletében Dr. Tégla Zsolt egyetemi docens beszélt a két alapképzési szak sajátosságairól, a végzett hallgatók elhelyezkedési lehetőségeiről, a kar partnervállalataikról.

Kozma-Loraszkó Andrea, a KGK oktatási és beiskolázási koordinátora a 2024. évi felvételi eljárás újszerűségeit emelte ki.

Szabó-Zsidai Krisztina, a Neumann János Informatikai Kar (NIK) oktatási ügyekért felelős dékáni megbízottja nemcsak a Salgótarjánban már 2018. óta futó mérnökinformatikus alapképzés sajátosságait ecsetelte, de fontos információkat osztott meg a végzős középiskolásokkal az intézményi többletpontokról is. Az egyetemek a következő tanév beiskolázási időszakában 100 felvételi pontról maguk dönthetnek, így az Óbudai Egyetem is meghatározta az általa fontosnak ítélt területeket: pl. a nyelvtudást, a versenyeredményeket, a sporteredményeket, az előkészítő tanfolyamokon való részvételt, a közösségi munkát kiemelten kezeli a többletpontok rendszerében. Minderről az egyetem honlapján részletes tájékoztatást kaphatnak a felvételizők.

SKKK Nyílt nap

Fotó: Hüvösi Csaba/Nool.hu



Székyné dr. Sztrémi Melinda a SKKK igazgatója kiemelte az Óbudai Egyetem misszióját a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely működtetésével a fiatalok helyben maradásának elősegítésére, ezt a küldetést fogalmazza meg a SKKK szlogenje is: „Helyben jövőt építhetsz!”  Beszélt a salgótarjáni önkormányzat ösztöndíjairól, kiemelten a 2023-ban létrehozott „Vár az Óbudai Egyetem” ösztöndíjról, melyet minden olyan aktív féléves nappalis hallgató megkap, aki az ÓE Salgótarjáni Képzési Központjára iratkozott be.

Az érdeklődők megismerkedhettek az egyetem alternatív járműmeghajtások területén végzett fejlesztéseivel, kutatásaival Szorcsik Tamás és Rácz Róbert fejlesztőmérnökök kalauzolásával.

Végül a SKKK hallgatói várták a középiskolásokat egy kötetlen beszélgetésre, ahol egy kvíz-játékba is bevonták a diákokat.
Frissítve: 2024.01.24.

Legfrissebb cikkek