A Magyar Fuzzy Társaság jubileumi közgyűlése

A Neumann János Számítógéptudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság (MFT) november 20-án tartotta jubileumi közgyűlését. Az MFT idén is díjazta a fiatal tehetségeket, és megalapításának 25. évfordulója alkalmából a vezetőség Nagydíjat adományozott a társaság létrejöttében és működtetésében kiemelkedő szerepet betöltött kutatóknak, Prof. Dr. Kóczy T. Lászlónak, Prof. Dr. Rudas Imrének és Szakál Anikónak.

A korábbi években megszokott módon az MFT idén is díjazta a fiatal tehetségeket, akik a fuzzy tudományterületen kiemelkedő eredményekkel, publikációkkal rendelkeznek. Az Ifjúsági Díjat PhD kategóriában Darányi András Pál, a Pannon Egyetem hallgatója kapta, aki felügyelt fuzzy csoportosítási algoritmust javasolt hely-alapú eszközkihasználtság monitoring célokra.



A társaság jubileumi Nagydíját kiérdemlő Szakál Anikót, Prof. Takács Márta laudálta, elmondta, hogy a kitüntetett jelentős szerepet vállalt és vállal az 1998-ban újra élesztett MFT munkájában és működésében. Annak titkára volt hosszú éveken keresztül. Évről évre tevékenyen hozzájárul a MFT rendezvényeinek megvalósításához.



Prof. Dr. Kóczy T. László Dr. Vámos Tiborral együtt a Magyar Fuzzy Társaság első, 1990-es megalakulásának alapító társelnöke, jelenleg örökös tiszteletbeli elnöke – hangzott el a Nagydíj átadásakor. Kóczy professzor a fuzzy tudományterületen végzett kiemelkedő kutatói tevékenységéért, valamint a társaság megalakulásában betöltött kiemelkedő szerepének elismeréseként kapott nagydíjat.



Prof. Dr. Rudas Imre, az egyetem alapító rektora, a fuzzy tudományterületen végzett kiemelkedő kutatói tevékenységéért, valamint a társaság megalakulásában betöltött kiemelkedő szerepének elismeréseként részesült a társaság jubileumi nagydíjában. Rudas professzor jelentős szerepet vállalt az MFT újra-élesztésében 1998-ban. A társaság elnöke volt 1998-tól, jelenleg annak tiszteletbeli elnöke, és évről évre tevékeny figyelemmel kíséri a társaság munkáját. Sajnos betegsége miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ezért az ünnepélyes díjátadásra egy későbbi alkalommal kerül sor.

A Magyar Fuzzy Társaság eredetileg 1990-ban alakult, jelenlegi formájában 1998 óta működik, a társaság megalakulása Prof. Dr. Rudas Imre és Prof. Dr. Kóczy T. László nevéhez köthető. Az MFT fő tevékenységi köre magában foglalja mindazokat a diszciplinákat, amelyek a Soft Computing, Intelligent Techniques és Computational Intelligence fogalomkörébe tartoznak. A társaság több nemzetközi tudományos konferencia szervezője, valamint az International Fuzzy Systems Association (IFSA) tagja.
Frissítve: 2023.11.24.

Legfrissebb cikkek