Kereskedelem és marketing, illetve gazdálkodás és mendzsment alapképzés Cegléden

Leendő hallgatóknak, érdeklődőknek, oktatóknak tartott tájékoztatóval egybekötött fórumot az Óbudai Egyetem november 8-án a ceglédi Közgazdasági és Informatikai Technikumban. Dr. habil Garai-Fodor Mónika, a Keleti Károly Gazdasági Kar dékánja elmondta: a helyi szakképzési centrum és önkormányzat igényeihez igazodva gazdálkodás és menedzsment, illetve kereskedelem és marketing alapképzés indul jövő szeptembertől levelező tagozaton. Ez azt jelenti, hogy a tanórák és a vizsgák szombatokra lesznek ütemezve, hogy minél több helyben élő fiatal számára elérhető legyen a képzés.

Az Óbudai Egyetem júliusban kötött megállapodást a Ceglédi Szakképzési Centrummal annak érdekében, hogy előbb a gazdasági, majd a mérnöki képzések iránt érdeklődő fiatalok otthonukhoz közel, helyben tanulhassanak tovább az Óbudai Egyetem kötelékében, levelező tagozaton.



Az együttműködés első lépéseként, a jövő szeptembertől elinduló gazdasági képzésekre február 15-ig adhatják be jelentkezésüket a hallgatók – tájékoztatott a képzésekért felelős Keleti Károly Gazdasági Kar dékánja, Dr. habil. Garai-Fodor Mónika, aki Dr. habil. Csiszárik Kocsir Ágnes kutatási, valamint Dr. Varga János oktatási dékánhelyettessel mutatta be a kart és a képzéseket. Piacképes és jól hasznosítható diploma megszerzésével segítjük a helyben élő fiatalokat, illetve az ide települt és itt elinduló gazdasági szereplőket és vállalkozásokat – fogalmazott Dr. habil. Garai-Fodor Mónika.


A tájékoztató fórumon Dr. Ferenczi Norbert, a Ceglédi Szakképzési Centrum kancellárja megköszönve az Óbudai Egyetem támogató részvételét a helyi felsőoktatás megteremtésében, elmondta: a gazdasági képzés hiánypótló szerepet tud betölteni a város életében. Az együttműködés nemcsak az Óbudai Egyetemnek és a Ceglédi Szakképzési Centrumnak előnyös, a város és a környéken működő vállalkozások is profitálhatnak belőle, hiszen a helyben képzett szakemberek nagyobb valószínűséggel helyezkednek el itteni cégeknél – tette hozzá a kancellár.

Frissítve: 2023.11.09.

Legfrissebb cikkek