Hét első helyezés az OTDK-n

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 36. alkalommal rendezte meg az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát. Hallgatóink korábbi eredményeinket túlszárnyalva hét első helyezést nyertek.

A magyar felsőoktatás legnagyobb, kétévente lebonyolított hallgatói rendezvénye az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK). Négyezernél is több pályamunkával neveztek a hallgatók a 16 tudományterületi szekcióba. Az OTDK célja, hogy ösztönözze a tudományos diákköri tevékenységet, támogassa a tehetséges hallgatókat és mestereiket, valamint segítséget adjon a kutatómunkában való továbblépéshez és a pályakezdéshez.

A 36. OTDK konferenciasorozaton az Óbudai Egyetem hallgatói közel 100 dolgozattal képviselték a kari tudományos diákköröket. A korábbiakat felülmúlva, 7 első helyezést értek el hallgatóink. Kiemelkedik Puskás Melánia teljesítménye, aki a 2019-es első helyezése után ismét sikeres volt a Műszaki Tudományi Szekcióban.


Műszaki Tudományi Szekció


I. helyezést elért pályamunkák:

  • Szarka Levente (NIK): Biokémiai modellek implementációja ágens alapú környezetben, konzulens: Kiss Dániel, Alkalmazott számítástechnika 1. tagozat

  • Druzsin Kristóf (NIK): Vesecsere-programok hatékonyságának vizsgálata számítógépes szimulációkkal, konzulens: Dr. Biró Péter, Dr. Fleiner Rita Dominika, Egészségtudomány 1. tagozat

  • Puskás Melánia (NIK): Preklinikai kísérletek mérési hibájának modellezése és felhasználása neurális hálózatok tanításához, konzulens: Dr. Drexler Dániel András, Egészségtudomány 2. tagozat

  • Gyuricza Áron (YBL): Rudolf Steiner építészete, konzulens: Dr. Csanády Gábor Mátyás, Építészet és építészettörténet 1. tagozat

  • Pál Rebeka (RKK): Multifunkcionális bútor az otthoni edzés sportszereinek, konzulens: Prof. Kisfaludy Márta DLA, Ipari termék- és formatervezés tagozat


II. helyezést ért el:

  • Bozorádi János Márk (KVK): 3D MEMS erőmérő szenzorok alkalmazása biomechanikai vizsgálatokra, konzulens: Braun Ferenc, Dr. Fürjes Péter, Egészségtudomány 1. tagozat

  • Kovács Benedek Marcell (AMK): Mobiltelefon mozgásának pontosítása Kálmán szűrővel, konzulens: Dr. Molnár Gábor Péter, Elektronika, villamos méréstechnika, telekommunikáció 2. tagozat

  • Csányi Mihály (BGK): Versenyautó-csonkállvány strukturális felépítésének optimalizálása, konzulens: Dr. Molnár Ildikó, Géptervezés, számítógéppel segített tervezés 1. tagozat

  • Illés Eszter (RKK): Meleg étel formatervezése és csomagolása, konzulens: Dr. habil. Németh Róbert DLA, Ipari termék- és formatervezés tagozat


Különdíjasok:

  • Tóth Lilla Éva (BGK): 3D nyomtatott egyedi geometriák vizsgálata, konzulens: Dr. Horváth Richárd, Additív technológiák tagozat

  • Abdulrahman Yousef Hassan Moheb (BGK): Inkrementális alakítás modellezése és kísérleti alkalmazása, konzulens: Dr. Gonda Viktor, Anyagtudomány, anyagvizsgálat 5. tagozat

  • Almásy Márton György, Hörömpő András (NIK): On-policy mély megerősítéses tanulás tumorkezelés optimalizálására, konzulens: Dr. Kertész Gábor, Kiss Dániel, Egészségtudomány 2. tagozat

  • Hekli Dániel (KVK): Okos Sakktábla, konzulens: Sándor Tamás, Elektronikai, optikai 1. tagozat

  • Óhegyi Dávid (KVK): Optikai kábel telepítési hibáinak szimulációs tesztasztala, konzulens: Dr. Varga Péter János, Elektronika, villamos méréstechnika, telekommunikáció 1. tagozat

  • Bessenyei Attila András (KVK): Függvénygenerátor mikrovezérlővel, konzulens: Molnár Zsolt, Elektronikai, optikai 2 tagozat

  • Kozma Dávid Márk (KVK): Nyomás szenzort kalibráló rendszer fejlesztése, konzulens: Sándor Tamás, Elektronika, villamos méréstechnika, telekommunikáció 2. tagozat

  • Haddad Joelle Fraih Issa (RKK): Gyógyszeres doboz tervezése krónikus betegek, ill. alkalmi táplálék-kiegészítőket szedők számára, konzulens: Dr. habil. Németh Róbert DLA, Ipari termék- és formatervezés tagozat

  • Kelemen Dávid (NIK): Ételfutár drónok hálózatának optimalizálása és ábrázolása szimulációban, konzulens: Prof. Dr. Szénási Sándor, Közlekedéstudomány 1. tagozat

  • Gonda Gréta (NIK): Szülés idejének előrejelzése gépi tanulással méhizom-aktivitás alapján, konzulens: Dr. Kertész Gábor, Mesterséges intelligencia alkalmazása 1. tagozat

  • Rigó Árpád (NIK): Opcióértékelő, mesterséges intelligenciára épülő volatilitás modellel, konzulens: Tusor Balázs, Mesterséges intelligencia alkalmazása 2. tagozat



Fizika, Földtudomány és Matematika Szekció


Különdíjasok

  • Böröcz Balázs (AMK): Országos Méhészeti Térinformatikai Támogató Rendszer fejlesztése, konzulens: Dr. Molnár Gábor Péter, Távérzékelés és térinformatika tagozat

  • Szabó Alex (NIK): Galaxisok észlelése és osztályozása égboltképeken neurális hálózattal, konzulens: Pintér Ádám, Galaktikus és extragalaktikus csillagászat tagozat


 

Had- és Rendészettudományi Szekció


I. helyezést értek el:

  • Ligetfalvi Bence (NIK): Felhő-orkesztrációs folyamatok hibakeresésének támogatása aktív vezérléssel, konzulens: Dr. habil Lovas Róbert, Infokommunikációs rendszerek tagozat

  • Balogh Ádám, Érsok Máté (NIK): Honeypot rendszer optimalizálása Biztonsági Műveleti Központban, konzulens: Vörösné Dr. Bánáti-Baumann Anna, Kiberbiztonság technikai aspektusai tagozat


II. helyezést ért el:

  • Bódi Bálint (NIK): Képfeldolgozáson alapuló hazugságvizsgáló rendszer, konzulens: Sipos Miklós, Bűnügyi tagozat


III. helyezést ért el:

  • Molnár Krisztián, Ujhegyi Bence (BGK): Tengeralattjáró balesetek és okainak feltárása, konzulens: Dr. Fábián Enikő Réka, Dr. Szűcs Endre, Biztonságtechnika, biztonságtechnika-történet tagozat


 

Közgazdaságtudományi Szekció


II. helyezést ért el:

  • Penczi Andrea Felicia (KGK): A Z generáció online vásárlói élménye a hazai sportpiacon, konzulens: Dr. Kelemen-Erdős Anikó, Marketing – Online marketing tagozat


Különdíjasok:

  • Xie Qiongzhen (KGK): Research on the effects of policies on hungarian smes during COVID19 – Perspectives on Budapest, konzulens: Dr. Mizser Csilla, Gazdaságpolitika I. tagozat

  • Győri Barnabás (KGK): Használt notebook fogyasztási szokások vizsgálata üzleti tervezés keretében, konzulens: Dr. Katona Ferenc, Marketing – Fenntarthatóság tagozat

  • Szatmáry Rozália Hanna (KGK): Az önvezető autókkal kapcsolatos vélemények, konzulens: Dr. Szikora Péter, Marketing – Fogyasztói magatartás: változások és kihívások tagozat



Művészeti és művészettudományi szekció


III. helyezést ért el:

  • Szabó Viktória Daniella (YBL): Menedék- Menekültszállás tervezése Szentendrén, konzulens: Kissné Járomi Irén, Építészet 2. tagozat


 

Gratulálunk a kiemelkedő eredményekhez! Legyünk büszkék az országos konferencián részt vett hallgatóinkra, konzulenseikre. Köszönjük minden TDK-zó hallgató tevékenységét, mert közvetve ez is inspirálta a most sikeres társaik eredményét. Köszönet szól az oktató kollégáknak, konzulenseknek, szakmai bizottsági képviselőknek, zsűritagoknak, TDK felelősöknek. Az Óbudai Egyetem 2022/23. tanévi TDK tevékenységét és konferenciáit támogatja a Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” című pályázata (NTP-HHTDK-22).

 

                     
Frissítve: 2023.05.16.

Legfrissebb cikkek