Egyetemünk két professzorát választották be az IEEE SMC Society vezetőségébe

Az IEEE Systems, Man, and Cybernetics Society vezetőségébe választották Prof. Dr. Takács Mártát és Prof. Dr. Tom Gedeont.

Az IEEE SMC Society tavaly év végén tartott szavazást a megüresedett öt vezetőségi pozícióról. Döntésük értelmében az Óbudai Egyetem két professzorát választották be a Society vezetőségébe. Posztjukat három éven keresztül töltik majd be, 2023-tól 2026-ig. Az új tagok bemutatkozására február 5-én került sor a Society Executive Committee ülésén.

Prof. Dr. Takács Márta, matematikus, 1998 óta dolgozik az Óbudai Egyetemen, illetve jogelődjeiben. 2018-ban habilitált, 2021-től egyetemi tanár. Fő kutatási területe a fuzzy matematikai alapjai, a fuzzy alkalmazásai, a hibrid rendszerek, a klaszterezés és osztályozás, valamint a kognitív térképek. Publikációira kapott hivatkozások száma 767, a H-indexe pedig 14. Aktívan részt vesz az egyetemi doktori és habilitációs feladatokban, a nemzetközi és hazai kutatási projektekben, valamint nemzetközi tudományos konferenciák bizottságaiban.

Prof. Dr. Gedeon Tamás szintén matematikus, a fuzzy területén dolgozik, kutat és publikál, elsősorban az érzékeny és megbízható mesterséges intelligencia a fő kutatási területe. PhD fokozatát a University of Western Australia-n szerezte, jelenleg kutató professzor az Óbudai Egyetemen. Az ausztrál Optus telekommunikációs vállalat Mesterséges Intelligencia részleg vezetője, valamint a Curtin University Optus MI Központ igazgatója. Több mint 400 publikációval rendelkezik, az IEEE Transactions on Fuzzy Systems és az INNS/Elsevier journal Neural Networks folyóiratok társszerkesztője.

Munkájukhoz sok sikert kívánunk!
Frissítve: 2023.02.27.

Legfrissebb cikkek