Gábor Dénes-díj az Óbudai Egyetem rektorának

Prof. Dr. Kovács Levente Gábor Dénes-díjban részesült december 19-én. Az MTA székházában tartott eseményen a kitüntetettet Varga Mihály pénzügyminiszter, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke méltatta. Az esemény fővédnöke Kövér László házelnök volt, beszédet mondott Csák János kulturális és innovációs miniszter, valamint Prof. Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

 

A Gábor Dénes-díj olyan szakembereknek adományozható, akik jelentős tudományos, vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre, és ezzel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, valamint közreműködésükkel nagymértékben elősegítették intézményük innovációs tevékenységét.  A civil szféra közismert műszaki alkotóinak elismerését szolgáló, 1989-ben létrehozott díjat idén 34. alkalommal adták át. A Gábor Dénestől származó „Találjuk fel a jövőt” jelmondat üzenete napjainkban különösen aktuálissá vált az élet minden területén, ezért csak a tudatosan alakított jövő hozhat megoldást gondjainkra – jelentette ki Dr. Bendzsel Miklós, a NOVOFER Alapítvány Kuratóriumának elnöke, aki hozzátette: az alapítók és a kuratórium célja a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka és a technológiai fejlesztés együttesén alapuló innovációban megszületett kiemelkedő teljesítmények elismerése.

A NOVOFER Alapítvány Műszaki Szellemi Alkotásért Kuratóriuma által odaítélt plakettet és díszoklevelet az Óbudai Egyetem rektora a modern irányításelmélet és élettani szabályozások, elsősorban a cukorbetegség és a daganatterápia tématerületeken elért eredményeivel érdemelte ki.



Varga Mihály laudációjában kifejtette: az orvostudomány és a mérnöki tudományok határterületén csak azok a személyiségek érzik jól magukat, akiket két tudományterület látszólagos idegensége nem gátol, hanem éppen inspirál. Mint fogalmazott: „méltatott kutatónk nem juthatott volna el ide, ha nem azzal a hittel és alázattal végezné kutatói munkáját, amely az adatokban sosem egyének alkotta tömeget lát, hanem a tömeg mögötti egyéni sorsokat”. A miniszter Prof. Dr. Kovács Leventét méltatva kitért a kutatói és szervezetfejlesztési munka tudományos életben betöltött gyakorlati jelentőségére. Az Óbudai Egyetemen Prof. Dr. Kovács Levente által létrehozott Élettani Szabályozások Kutatóközpont jelentőségét kiemelve szólt arról, hogy az intézet a következő kutatógeneráció számára is megteremti az indulás lehetőségeit. Az itt zajló munka immár túllépett Magyarország határain, az intézet határokon átívelő, illetve világszintű nemzetközi együttműködéseket alakít ki a mai informatikai lehetőségekre építve. Ez a munka azonnal a kiberorvoslás új gyakorlati tudományterületének élvonalába emeli Magyarországot, és új kutatási területeket nyit meg a magyar tudósok előtt, nemcsak idehaza, de a határainkon túl is – tette hozzá Varga Mihály.



Az ünnepségen Gábor Dénes-díjban részesült Dr. Tigyi Gábor kutatóorvos, Dr. Roósz András kohómérnök, a Miskolci Egyetem professzor emeritusa (életműdíj) , Dr. Maurovich Horvát Pál orvos, az Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinika, igazgatója, Bertényi Balázs villamosmérnök, a Nokia Solutions and Network Kft. 6G kutatási programjának globális szabványosítási törekvéseinek vezetője,, Dr. Szigeti Krisztián fizikus, biofizikus, Semmelweis Egyetem tudományos főmunkatársa és a Kinepict Health Kft. társalapítója és ügyvezető igazgatója, Dr. Pauk János agrármérnök, az MTA doktora, egyetemi magántanár, a szegedi Gabonakutató Kft. munkatársa, valamint Dr. Toldy Andrea vegyészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára.

Frissítve: 2022.12.19.

Legfrissebb cikkek