A Medicor Zrt. 105. születésnapját ünnepelték

A felsőoktatási kutatás-fejlesztések ipari hasznosulása a hazai versenyképesség egyik alappillére – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente rektor a Medicor Zrt. alapításának 105. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen december 17-én. A magyar orvostechnikai eszközgyártás meghatározó vállalata és az Óbudai Egyetem több területen is együttműködik, amelyek közül kiemelkedik a Prof. Dr. Kozlovszky Miklós nevéhez fűződő MassVentil tömeglélegeztető rendszer prototípussá való tovább fejlesztése.



Az immár 105 éves céget méltatva Prof. Dr. Kovács Levente kifejtette: a Medicor kiállta a legnehezebb idők próbáját is, ehhez olyan kitűnő szakemberekre volt szükség, mint Dr. Steiner Arnold elnök-vezérigazgató és munkatársai, akik kitartásukkal, hozzáértésükkel, elhivatottságukkal, pozitív szemléletükkel, az újra való nyitottságukkal megőrizték és tovább növelték a Medicor hírnevét.



Prof. Dr. Kovács Levente ünnepi köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az Óbudai Egyetem több munkatársa, kutatója működik együtt a Medicor Zrt. csapatával. Mint fogalmazott: egymást segítve immár közös sikereinkről is számot adhatunk. Elkötelezettek vagyunk a hazai orvostechnika támogatásában és nemzetközi szintűvé emelésében. Kooperációnkat egyetemünk az oktatási és kutatás-fejlesztési területekkel erősíti – tette hozzá a rektor példaként említve a PRRC - szakember/szakmérnök képzést és az ehhez kapcsolódóan a kórház- és orvostechnikai szakmérnök képzést, valamint az indítás alatt álló kórháztechnikai és orvostechnikai mérnöki mesterképzési szakot is.



Dr. Kozlovszky Miklós

Az Óbudai Egyetem az orvostechnikai fejlesztések és egészségipari innovációk egyik élenjáró műhelye Magyarországon. Orvostechnikai fejlesztéseink közül Prof. Dr. Kovács Levente kiemelte többek között a MassVentil tömeglélegeztető-rendszert, a robotsebészeti fejlesztéseket, az Európai ERC keretein belül folyó daganatterápiás kutatásokat. A Medicorral és a Mediklaszterrel közösen elsőként Magyarországon ez év novemberében közös Orvostechnikai Ipari Tanszéket alapítottak.



Az ünnepség részeként Dr. Steiner Arnold előadásában a hazai orvostechnikai ipar előtt álló kihívásokról is szót ejtett. Véleménye szerint az ágazat versenyképességét erősíti az egyetemekkel és a kutatóközpontokkal való együttműködés. Ezt erősítette a Semmelweis Egyetem nevében megszólaló Dr. Szigeti Gyula, a SOTE Innovációs Központjának igazgatója.



Farkas Bertalan, a mindeddig egyetlen magyar űrhajós, nyugalmazott dandártábornok az ünnepségen 1980-as űrutazásának emlékeit felidézve elmondta, hogy magával vitte az űrbe a Medicor-gyártású Balaton-műszert, amely az űrhajósok szellemi és pszichikai állapotát vizsgálta. Ennél nagyobb sikert egy vállalat, egy orvosi műszer nem érhet el – tette hozzá az űrhajós, aki szerint a Medicor mindig büszke lehet elődeire.



Az orvostechnika szakma együttműködésének jelenéről és jövőjéről a MediKlaszter főtitkára, Tóth Zsolt tartott előadást.



 
Frissítve: 2022.12.19.

Legfrissebb cikkek