Hagyományőrző nyomdaműhely nyílt a Rejtő Karon

A szakmai hagyományok ápolása és értékeinek megőrzése kiemelt jelentőségű a karon. Egyetemünkön a legújabb technológiák és anyagok mellett a hallgatók és érdeklődők megismerhetik a nyomdász szakma múltját is – mondta Dr. habil. Koltai László a Rejtő Sándor Könnyűipari Kar dékánja a december 15-ei avatóünnepségen.

A projekt keretében a műhelyben helyet kapott egy XIX. századi, felújított Gutenberg „sajtó” és egy könyvprés. Fa és fém szedőszekrény betűkészlettel és szedővassal, illetve egy Adana prés. A labor lehetőséget ad a legmodernebb médiatechnológiai eszközök kipróbálására is, egy nagy felbontású monitor és egy videó kamera segítségével.



Prof. Dr. Horváth Csaba címzetes egyetemi tanár a műhely kialakításának lehetőségét és a nyomdagépeket saját adományával támogatta. Támogatást nyújtott továbbá: Kelemen György, a Nyomtatott Kommunikációért Alapítvány kuratóriumi elnöke és György Géza, az Alföldi Nyomda igazgatója.

A műhely kialakításának érdekében a Nyomda- és Papíripari Szövetség által alapított Nyomtatott Kommunikációért Alapítvány pályázatot írt ki az Óbudai Egyetem területén kialakítandó Hagyományőrző nyomdaműhely kialakításának támogatására. A rendelkezésre álló keret 500 000 forint volt, ebből valósulhatott meg a kiállítóhely, ahol lehetőség nyílik a hallgatók szakmakultúra iránti érdeklődésének felkeltésére, a kézműves nyomdászmesterség fortélyainak elsajátítására.



Az új oktatási területen biztosítottá vált a nyomdaműhely alapvető eszközeinek beszerzése, a működtetés tárgyi és személyi feltételei, valamint lehetőség nyílt a külső érdeklődők számára szervezett bemutatók és szakma-népszerűsítő programok és közösségi rendezvények szervezése is. A helyiség a Doberdó út felől közvetlenül is megközelíthető.

A rendezvényen a hallgatók és oktatók mellett részt vett Szilágyi Judit, a Nyomtatott Kommunikációért Alapítvány igazgatója és Tóth Gábor, a Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület ügyvezetője is.
Frissítve: 2022.12.16.

Legfrissebb cikkek