Középiskolások versenye az Alba Regián

November 16. hivatalosan is a Térinformatika Napja, amit világszerte ünnepelnek a szakemberek. Ebből az alkalomból az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara minden évben megszervezi a „Mérd meg, mutasd meg!”– térinformatikai országos versenyt a témában tanuló középiskolai diákoknak.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán a Térinformatika Napja alkalmából várták azoknak a tanároknak és diákoknak a jelentkezését, akik érdeklődnek a téma iránt, és szeretnék megtudni mi is a térinformatika, milyen változásokat hozhat a világ életében. Békéscsabáról, Budapestről, Pécsről érkeztek középiskolás diákok. A csapatok a meghirdetett felhívásnak megfelelően elkészítették pályaműveiket, amit egy prezentációval adtak elő a zsűrinek a rendezvényen.



A zsűriben Gombás László ügyvezető, regionális menedzser (Közép-Kelet Európa), Leica Geosystems Magyarország, Sallai Richárd az NNG, illetve Vízhányó József az ESRI Magyarország részéről kapott helyet. A rendezvényen Dr. Katona János intézetigazgató-helyettes tartott egy rövid tájékoztatót az Óbudai Egyetemről.

 



Dr. Pődör Andrea, az ÓE AMK Geoinformatikai Intézetének igazgatója kiemelte, Székesfehérvár, mint a földmérő és földrendező mérnök képzés bázisa, évente csatlakozik a GIS Day megünnepléséhez a cégekkel együttműködésben a térinformatikai verseny meghirdetésével. Hangsúlyozta, fontos a szakmai versenyek szervezése, mert azok a középiskolás diákok megszólításának eszközei, segítenek a tehetségek megtalálásában és általában érdekes szakmai újdonságokra hívják fel a figyelmet.



A végeredmény kihirdetésekor a diákokat egyetemi és céges ajándékokkal jutalmazták.

„Fosztogatók” csapat I. helyezett:

Törzsök Dénes, Laczovics Levente, Szőts Martin, Morsay Andor

A Baranya Megyei Szakképzési Centrum Pollack Mihály Technikum és Kollégium 10. évfolyamos diákjai „Az elveszett raktár fosztogatói” című pályaművében egy 50 éve nem használt felmérő eszköz, egy Kipprégel 3d-s modelljének elkészítését mutatta be.

„Kilátók” csapat II. helyezett:

Csóka Dávid, Sebő Zsuzsanna, Restyák Gergely

A KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium „Kilátó – 3d szkennelés” című pályaművében a Naplás-tavi kilátó 3d-s modelljét készítették el, hogy VR, vagy okostelefonnal is elérhető legyen a kikapcsolódást és kirándulást biztosító helyszín.

„Babzsákok” csapat III. helyezett:

Balogh Sándor Hunor, Nagy Hunor, Juhász Dominik, Fási-Szabó Bence Péter

A KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium „3d irodaház tervezés” című pályaművében egy irodaház 3d-s megtervezését mutatta be, amely 2 parkjával kerül kialakításra. Dolgozatukban a napelemes közvilágításra és a MOL bubi csatlakozási lehetőségre is gondoltak.
Frissítve: 2022.11.17.

Legfrissebb cikkek