RAMI 2022: különdíj az ÓE csapatának!

Különdíjat kapott és beépíthető víz alatti szonárt nyert nemrégiben az Óbudai Egyetem Egyetemi és Innovációs Kutatóközpontjában működő Bejczy Antal iRobottechnikai Központ és a Bio-Tech Tudásközpont kutatóiból, illetve hallgatóiból álló OUbot csapat, melynek tagjai a NATO CMRE (NATO STO Centre for Maritime Research and Experimentation) tengeralattjáró versenyén mérettették meg magukat a közelmúltban. A feladat egy szimulált tengeri gáz- és olajipari telephely megvizsgálása volt, miután az üzembiztonsági rendszerek üzemzavart jelentettek.

A versenyt az olaszországi La Spezia város mellett, egy védett, ellenőrzött kikötőben rendezték meg azzal a céllal, hogy a csapatok által összerakott Autonóm Víz alatti Jármű képességeit objektíven vizsgálják, előre meghatározott versenyfeladatok segítségével. A korábbi ERL víz alatti autonóm robot versenyekhez hasonlóan idén is volt egy komplex feladat-kiírás: „Egy tengeri gáz- és olajipari telephelyet kell megvizsgálni, miután az üzembiztonsági rendszerek üzemzavart jelentettek. Feltételezhető, hogy egy csővezeték szivárogni kezdett, és hamarosan robbanás következhet be. A vészhelyzeti csapatok számára feladat a baleset helyszínének elérése, valamint a szivárgás helyének és nagyságának objektív meghatározása. Ezt követően a robotoknak be kell avatkozniuk a folyamatba a víz alatt egy szelep elzárásával, hogy a szivárgás megállításával megakadályozzák a robbanást.”

A Covid19-járvány közel 3 évig akadályozta egy ilyen típusú verseny megszervezését. Idén, a szokásoshoz képest kevesebben jelentkeztek a versenyre, mert a korábbi nevezők közül sokan még nem tudtak megfelelő emberi erőforrást biztosítani, és működőképes eszközöket összeállítani. A csapatok felkészültségén meg is látszódott, hogy kik foglalkoznak víz alatti robotok irányításával napi szinten. A német és az egyik olasz csapat nagy alapossággal megépített eszközökkel érkezett a versenyre. A németek például titán dobozban tárolt akkumulátorok segítségével, több mint 200 méteres mélységben, a Balti-tengeren végeznek napi szinten több órás bevetéseket. Ezekhez az eszközökhöz viszonyítva, az OUbot által, minimális anyagi ráfordítással (4-5 millió forint) kialakított autonóm víz alatti jármű nehezen volt mérhető.

Az OUbot csapat

A feladat komplexitásából adódóan sok különböző szakember összehangolt munkájára volt szükség egy működőképes AUV megvalósításához. A korábbi versenyeken részt vevő csapattagok közül többen már az iparban dolgoznak, mégis vállalták az extra munkát, szabadidejükben rengeteg támogatást adtak az idei csapatfelkészüléséhez. Garamvölgyi Tivadar, Takács Bence, Takács Mátyás, Dóczi Roland, Dr. Stojcsics Dániel és Sütő Balázs kimagasló támogatása nélkül esélytelen lett volna még a részvétel is.



A résztvevők: Burián Sándor (hardver, NIK MSc hallgató) * Prof. Dr. Kozlovszky Miklós (csapatvezető, mindenes”, szervező, sofőr, hw + sw/) *Sipos Levente Szabolcs (szoftver, hardver, NIK BSc hallgató) * Vincze Miklós (szoftver, AIAMDI PhD hallgató) *

Budapesti támogató csapat: Abdallah Benhamida (PR, weblap, AIAMDI PhD hallgató) * Dr. Stojcsics Dániel (hardver és szoftver) * Garamvölgyi Tivadar (hardver) * Dóczi Roland (szoftver) * Ládi Alexander (hardver, MSc hallgató) * Reicher Viktória (szervezés) * Sütő Balázs (szoftver) * Szűcs László (hardver, AIAMDI PhD hallgató) * Takács Bence (hardver, AIAMDI PhD hallgató) * Takács Mátyás (szoftver) * Virág Dominik (hardver).



Lehet csatlakozni!

A csapat következő megmérettetése hamarosan, 2022 októberben lesz. A virtuális RAMI 2022 versenyen virtualizált szimulációs környezetben kell majd feladatokat teljesíteni. Ezen a versenyen is szeretnének részt venni, és éppen ezért keresnek a csapatba olyan vállalkozó kedvű, elsősorban informatikus hallgatókat, akik a robotika, gépi látás, irányítástechnika, navigáció területén szeretnének izgalmas és gyakorlatorientált szoftveres feladatokat megoldani. Oktatók, pártoló tagok előtt is nyitott a csatlakozási lehetőség.

„Mint minden jó dolognak és eredménynek, ennek is a csapatmunka volt az igazi alapja. Támogatóink nélkül ez a verseny nem lett volna megvalósítható. Az OUBOT csapat tagjai nevében ezúton is köszönjük az Óbudai Egyetem, valamint az IKUT Alapítvány anyagi támogatását. A NATO STO CMRE-nek pedig a felkészülésben és versenyzésben nyújtott sok-sok segítséget. Az egyetemen a felkészülés alatt és az utazások kapcsán is sokszor kellett a hagyományos munkaidőn kívül az épületben tartózkodnunk. Emiatt külön szeretnénk megköszönni az egyetemi portaszolgálat és a karbantartó munkatársak türelmét és az ő folyamatos támogatásukat is.” – fogalmazott Prof. Dr. Kozlovszky Miklós, az OUbot csapat vezetője, a Neumann János Informatikai Kar tanára.

Részletes beszámoló a versenyről az OUbot honlapján: http://oubot.ekik.uni-obuda.hu/
Frissítve: 2022.09.22.

Legfrissebb cikkek