Műszaki ötletversenyre várják középiskolások jelentkezését

Sajtótájékoztatón mutatták be az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” elnevezésű ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt, amelyre középiskolás diákcsapatok jelentkezését várják az ország minden tájáról. A részleteket Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, Prof. Dr. Györök György, az egyetemi kar dékánja és Németh Tibor, a Harman Becker Kft. oktatási menedzsere osztotta meg a sajtó képviselőivel.

A program célja, hogy az ország minden szegletéből érkezzenek középiskolás diákcsapatok, hogy saját gondolataikat, képzelőerejüket megmozgatva 24 óra leforgása alatt teljesítsék a műszaki kihívást. A selejtezőre október 9-ig jelentkezhetnek 9-13 évfolyamos középiskolás diákok, a verseny döntőjét október 28-án és 29-én tartják a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében.



Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere megemlítette, hogy a Harman Becker Kft. kiemelt partnere Székesfehérvárnak, mivel az alaptevékenységén, a gyártáson, munkahelyek létrehozásán túlmenően jelen van a város életében sokszínű tevékenységével (képzési programok, K+F, pályaorientáció). Megjegyezte, hogy „a vállalat hosszú ideje duális partnere az egyetemnek és kihelyezett tanszéket is működtet, ami országosan is egyedülálló. Mindent megteszünk azért, hogy a fiatalok figyelmét felhívjuk az Alba Regia Műszaki Kar műszaki képzéseire. Ősszel egy 24 órás versenyre invitáljuk őket, mely a kreativitásukat segíti. Bízunk a program sikerében, és abban hogy a program nagy élményt jelent majd számukra.”

Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja hangsúlyozta: „mindent megteszünk azért, hogy a fiatalokat megnyerjük a mérnökség ügyének”. Beszédében kiemelte, fontos, hogy a középiskolás diákok megtapasztalják a műszaki alkotás élményszerűségét, szépségét, hogy megismerve az intézményt, minél többen válasszák az Óbudai Egyetemet, az Alba Regia Kar képzéseit. Megjegyezte: „teret kell engednünk a fiataloknak. Ez hosszabb távon hasznos lehet az egyetem, és az ipari vállalatok, cégek számára is, hiszen a friss látásmód elvezethet egy termék- vagy alkalmazásfejlesztési ötlethez.

Németh Tibor, a Harman Becker Kft. oktatási menedzsere reményét fejezte ki, hogy ez a versenytípus több tehetséges fiatalt vonzhat a városba, amely jó lehet a településnek, az egyetemnek és a cégnek is. Elmondta, hogy 74 duális hallgató kezdett idén a Harmannál és hetven fölötti a létszám a technikus tanulók esetében is. Kiemelte, hogy az Óbudai Egyetemről érkezik a hallgatók nagy része. A duális képzés sikerére utalva megjegyezte, hogy sokan a cégnél is maradnak.

A verseny részleteinek összegzésekor elmondta, hogy kétfordulós, egy online selejtezőből és a döntőből áll (24 órás verseny), ahová a legjobb 10 csapat kerül be. A selejtezőben kisvideót kell készítenie a csapatoknak, ami bemutatja a problémát, annak tervezett megoldását és a jelentkező teamet is.” A Harman duális hallgatói a verseny közösségi felületein kampányt indítanak, ahol rövid filmek formájában hasznos információkat adnak át a 24 órás műszaki kihíváshoz. Az „Alkoss szabadon” jelmondattal a figyelmet a kreatívitásra próbálják iránytani, amelyhez a döntő helyszínén minden „high-tech” eszközt biztosítanak.

A versenyhez a szponzorációt a Samsung biztosította. A döntőbe jutott csapatok a megoldásaikkal szerzett virtuális pénzekkel a Harman legendás márkái közül a JBL és a Harman Kardon termékek közül válogathatnak a verseny végén. A fődíj egy londoni tanulmányút lesz, a Harman Proffesional bemutatótermébe.

Részletek és a versenyfelhívás az esemény weboldalán:

https://www.amk.uni-obuda.hu/index.php/hu/harmanhackathon
Frissítve: 2022.09.21.

Legfrissebb cikkek