Szép eredmény született a Tájfutó Főiskolai Világbajnokságon

A svájci Magglingben rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokságot, ahol Gárdonyi Csilla tájfutónk is rajthoz állt, több versenyszámban is. Váltóban Mérő Dominikával és Sárközy Zsófiával a szenzációs 8. helyezést érték el. Egyéniben a 29. és a 60. helyen.

A versenyről így számolt be: - a világbajnokságon nekem első alkalommal volt szerencsém részt venni. A hosszú- és középtávon valamint a váltóban álltam rajthoz. Először egy 11 kilométeres pályát kellett teljesíteni. Az itt elért 29. helynek nagyon örültem, úgy érzem ebből a futásból kihoztam, amit tudtam. A középtávon egy minden szempontból kihívást jelentő terep várt ránk. Fizikailag és technikailag is nehéz feladat volt. Sajnos ez a verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, több helyen is elvesztettem a fonalat és hibáztam, itt végül 60. lettem. A váltóban Mérő Domcsival és Sárközy Zsófival futottam egy csapatban. Küzdöttem, ahogy tudtam, minden tartalék energiámat felhasználtam. Végül 8.-ok lettünk a nemzetek között. Összességében elégedett vagyok, remek csapattal és hangulatban telt a hét, egy csodaszép helyen. Ezúton is szeretném megköszönni az Óbudai Egyetemnek, hogy támogatta az utazásomat és lehetővé tette ezeknek az eredményeknek az elérését.

Gratulálunk a teljesítményéhez és további sportsikereket kívánunk!
Frissítve: 2022.08.31.

Legfrissebb cikkek

Közlemény

2024. december 18.|