Díjazták a Legegészségtudatosabb hallgatóinkat

Az Óbudai Egyetem (ÓE) és a Szent Margit Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája (EFI) a magyar költségvetés és az Európai Unió által kiemelten támogatott egészségfejlesztési tervének részeként hirdetettek versenyt „Tettem az egészségemért” címmel, az Egyetem hallgatói számára. A közös projekt záróeseményén a programban részt vevő hallgatóknak (Neumann János Informatikai Kar) elismeréseket adtak át a Szenátusi tárgyalóban május 7-én.

Dr. habil. Felde Imre, ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes köszöntötte a megjelenteket.  Hangsúlyozta, hogy az Egyetem az egészségügyi intézményekkel minél szorosabb együttműködés  kialakítását tartja kívánatosnak, hiszen az ÓE  számos orvosi műszert fejlesztő, illetve gyógyítást célzó kutatási projektben vesz részt. Az Egyetem vezetése továbbá arra is törekszik, hogy lokálpatrióta intézményként működjön, azaz az óbudai kistérségben aktív partnere legyen az itt élők életminőségét, szociális és gazdasági helyzetét meghatározó intézményeknek.



Prof. Dr. Kovács Levente rektor kiemelten fontosnak nevezte az egészségtudatosságot célzó közös projektet. Felidézte, hogy az Óbudai Egyetem vezetése két évvel ezelőtt meghatározta azokat a fajsúlyos kutatási irányokat, amelyeket kiemelten képviselni kíván, azáltal is, hogy a kutatás-fejlesztési lehetőségek nagyobb hangsúlyt kapjanak. Az Egyetem számos területen kiemelkedően teljesített hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Ezek között az egészségügyi informatika megjelenik a mesterséges intelligenciával, a kiberbiztonsággal és a robotikával karöltve. Utóbbi a sebészeti robotikára fókuszálva különösen nagy jelentőségű. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon nincs még egy intézmény, amelyik da Vinci sebészrobottal rendelkezik. Kiemelendő az a kutatási-fejlesztési környezet is, amely megtalálható az Egyetemen. A világon mindössze 30 egyetem számára biztosított ilyen hozzáférés. Ezek is mutatják, hogy az egészségügyi informatikához és az orvostechnológiához kapcsolódó fejlesztéseket kiemelten kezeli az Intézmény vezetése. Többek közt a felsoroltak miatt is fogadták örömmel a közös projektről szóló kezdeményezést, amely révén könnyebben meg lehet szólítani a hallgatókat annak érdekében, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak egészségtudatosságukra. A rektor beszéde végén gratulált a nyertes hallgatóknak, és köszönetét fejezte ki a Szent Margit Rendelő igazgatójának, munkatársainak az együttműködésért. Reményét fejezte ki, hogy a kooperációt szélesíteni tudják a továbbiakban.



Dr. Budai András, a Szent Margit Rendelőintézet ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy 2018 novemberében jött létre intézményükön belül az Egészségfejlesztési Iroda, melynek sikerességéhez kezdetben nem sok reményt fűzött. Azóta közel 18 ezer III. kerületi lakost sikerült aktivizálniuk betegségmegelőző és egészségmegtartó programjuk során. Felidézte, hogy az Óbudai Egyetemmel 2020 szeptemberében kötöttek együttműködési megállapodást, melynek révén a hallgatók számára egy tízalkalmas egészségfejlesztő programot dolgoztak ki A programot – az előzetes tervektől eltérően, a járványhelyzetre tekintettel –az online térben valósították meg, egészségfejlesztéssel és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos filmeket készítettek. Örömmel tapasztalták, hogy az Óbudai Egyetem hallgatói aktívak voltak, 3258-szor tekintették meg a videókat. A projekt része volt egy verseny is. Ennek eredményeként a legtöbb kattintási számot elért kar hallgatóit díjazták. A nyertesek részt vehetnek egy további egészségmegőrző programban is. A legjobb teljesítményt a Neumann János Informatikai Kar hallgatói nyújtották a megmérettetés során. Reményét fejezte ki, hogy a fiatalok nemcsak saját életük során kamatoztatják a tanultakat, hanem társaiknak is átadják az egészségtudatosság terén szerzett ismereteiket.



A projektről röviden

A projekt átfogó célja, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota, növekedjen a születéskor várható élettartam és az egészségben eltöltött életévek száma. További cél a lakosság egészségtudatosságának növelése, egészségkultúrájának javítása. A projekt keretében prevenciós tevékenységek valósultak meg, melyek közül kiemelt figyelmet fordítottak a primer prevenciós programokra. A projekt megvalósítása során 13042 fő bevonását vállalták, mely a projekt végére maradéktalanul teljesült. A megvalósítás számos, III. kerületi együttműködő partner segítségével történt, ezzel téve hatékonyabbá a lakosság minél nagyobb számban történő elérését. A rendezvények lelki egészséget és egészségfejlesztést támogató programokat foglaltak magukban. Az egészségfejlesztő programok jellemzően szűrőnapok, mozgást ösztönző programok, egészségnapok kertében valósultak meg. A lelki egészséget támogató programokat iskolai és munkahelyi egészségfejlesztés, kiégés megelőzés, valamint mentális támogatás témakörben szervezték, melyeken a részvétel mindenki számára ingyenes volt.

 

Háttér

Az elmúlt fél évben került sor a VEKOP-7.2.2-17-2017-00001 lebonyolítására, melynek megvalósítója a Szent Margit Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája (EFI), az ÓE pedig hallgatói révén kapcsolódott be a programba. Az EFI a magyar költségvetés és az Európai Unió által kiemelten támogatott egészségfejlesztési terv részeként az Óbudai Egyetem hallgatói számára versenyt hirdetett. A résztvevőknek az EFI által készített videókat kellett megnézni és véleményezni.  A játékban részt vevő 10 nyertes hallgató közül négyen személyesen is jelen voltak a díjátadón, akik ajándékcsomagot és oklevelet vehettek át Prof. Dr. Kovács Levente rektortól, Dr. Budai András igazgatótólés Ormándi Gabriella kancellártól.

Köztük: Mezei János, Laukó Szandra, Major Sándor és Versics Dániel. A verseny további résztvevői név szerint:

Almási Patrik, Bolyki Ágnes, Zdroba Dániel, Szalay Tamás Imre, Papp Ádám
Olivér, Németh Márton, Nagy Noel, Márki Hajnalka, Majzik Ervin, Kuklin István Alexander, Kelemen Martin, Horti Kristóf, Hajdu Renáta, Csepregi Lilla, Árvai Gergő Roland, Beke Petra Ildikó.



A Szent Margit Rendelőintézet részéről az eseményen részt vettek továbbá: Szente Zsuzsa EFI vezető, Bujdos Tibor projektmenedzser, Marói Eszter, pszichológus, Simon Gábor, mentálhigiénikus és Horváth Ágnes, gyógytornász.
Frissítve: 2021.12.09.

Legfrissebb cikkek