KGK-s hallgatók a projektmenedzser verseny döntőjében

A Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) az idei évben is meghirdette a projektmenedzsment országos felkészültségi versenyt, amelyre az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának hallgatói is jelentkeztek, és teljesítményükkel a döntőbe is jutottak.

A megmérettetés során több fordulón keresztül projektmenedzsment feladatokat és esettanulmányokat kellett megoldania a versenyzőknek, amelyeket szakértői zsűri értékelt. A legjobban teljesítők közül is mindössze három csapat jutott el az országos döntőig, ahol az idei évben Egyetemünket KGK-s hallgatóink is képviselik.
A döntős csapat - sikerrel zárva az előző fordulókat - április 16-án egy egész napos versenyprogram keretében próbálja majd kiharcolni a végső sikert a másik két csapattal szemben. A csapat tagjai: Polgár Patrícia, Skornyák Dorottya és Simon Dániel, valamint a KGK műszaki menedzser és vállalkozásfejlesztés szakos hallgatói, akiknek Dr. Varga János nyújtott segítséget.
A verseny első helyezett csapata a szakmai elismerés mellett értékes nyereményekkel és PMSZ tagsággal is gazdagodik.

 

Gratulálunk hallgatóinknak és további sok sikert kívánunk a verseny döntőjében!
Frissítve: 2021.12.09.

Legfrissebb cikkek