Az országban egyedülálló módon Ipari Tanács jött létre az Óbudai Egyetemen

Újabb szintet lépett az Óbudai Egyetem az ipari kapcsolatainak erősítésében. A gazdaság meghatározó szereplőivel, illetve két önkormányzat bevonásával Ipari Tanácsot hozott létre, melynek alakuló ülését a virtuális térben tartották 2020. november 17-én. Az új testület tagjainak főbb céljai közt szerepel közös képzési- és tehetséggondozási programok indítása, egy új ösztöndíj rendszer kidolgozása, valamint az innovációs tevékenységek erősítése.

A testület online térben tartott alakuló ülésén Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Dr. habil. Felde Imre, mb. ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, valamint Ormándi Gabriella kancellár köszöntötte az Ipari Tanács alapító tagjait.

Az Ipari Tanács alapító tagjai: Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Gál Katalin, az MVM Net Zrt. elnök-vezérigazgatói tanácsadója és Krénusz Kornél, az MKB Consulting Zrt.  vezető tanácsadója, Jeránek Tamás, a Siemens Digital Industry vezetője, Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Dr. Molnár Béla, a 3DHISTECH Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy György, a Sigma Technology Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Dr. Szászi István, a Robert Bosch Kft. Budapesti Fejlesztési Központ vezetője. Az Ipari Tanács működésének elősegítésében – szakmai tanácsadással – a rektor felkérésére a Magyar Mérnöki Kamara is részt vesz, melynek elnöke, Nagy Gyula szintén jelen volt az alapító eseményen.

Prof. Dr. Kovács Levente rektor ismertette az Ipari Tanács misszióját. Elmondta, hogy az új fórum megalakulása unikálisnak nevezhető az országban. Tervei szerint az Egyetem a felkért ipari és önkormányzati szereplőkkel együtt formálja az Egyetem oktatási és kutatási portfólióját, ezzel mintegy garantálva az oktatás és az innovációs tevékenységek korszerűségét. A rektor hangsúlyozta, hogy az Egyetem meghatározó gazdasági és önkormányzati partnereit kérték fel az Ipari Tanács tagjainak, akik szívükön viselik az Egyetem sorsát, és nyugat-európai mintára egy egyetemi mecenatúra kiépítésében érdekeltek. Nem titkolt cél, hogy az Intézmény kooperációi és képzései révén mindinkább be tudjon törni a nemzetközi térbe. A rektor örömét fejezte ki, hogy sikerült megnyerniük az ipar meghatározó vállalatait és az Egyetem támogatását szívén viselő két önkormányzatot. Hangsúlyozta, hogy a stratégiájában megfogalmazott főbb Egyetemi irányok szélesítése is a tervek között szerepel, az Ipar 4.0 követelményeinek szem előtt tartásával. Hozzátette, hogy a teljes körű műszaki portfólióval rendelkező Intézmény erős szakembergárdával is hozzá tud járulni a magyar gazdaság élénkítéséhez és társadalmi szerepvállalásához.

Prof. Dr. Kovács Levente bevezető gondolataiban további kiemelt célként említette azt, hogy az ipari szereplők bevonásával olyan értékeket szeretnének teremteni, mely megerősíti az Egyetem stabilitását, valamint az Óbudai Egyetem, mint állami felsőoktatási intézmény misszióját erőteljesen pozícionálják a műszaki felsőoktatási és kutatási térben, továbbá a harmadik missziós küldetésében.



Dr. habil. Felde Imre, mb. ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes az Óbudai Egyetem rektorának gondolatait egészítette ki prezentációjában, részletezve az Ipari Tanács céljait, jelentőségét és feladatkörét. Kiemelte, az Óbudai Egyetem vezetésének célja, hogy olyan szakembereket képezzenek az Intézményben, akik gyorsan be tudnak kapcsolódni egy vállalkozás fejlesztési, üzemeltetési folyamataiba. Ehhez szükség van az ipari szereplők erőteljes támogatására. A cél egyebek mellett az, hogy az Ipari Tanács tagjai bekapcsolódjanak a képzési programba, és közösen alakítsák ki azt a tantervi hálót, mely követni tudja a gyorsan fejlődő digitalizált ipar változásait. Fontos ugyanis, hogy az Egyetem tananyagai igazodjanak az ipar elvárásaihoz. Cél az is, hogy a PhD hallgatók be tudjanak kapcsolódni olyan alkalmazott kutatási projektekbe, amelyek eredményei új termékekben és szolgáltatásokban manifesztálódnak és végső soron a magyar gazdaság szereplőit erősítik. Dr. habil. Felde Imre utalt Prof. Dr. Kovács Levente rektor programjára, melyben kiemelt helyen szerepel egy új típusú tehetséggondozási program indítása, új ösztöndíjrendszer kidolgozása, célzott kutatásfejlesztés és az innovációs tevékenység erősítése. A további tervek között szerepel közös kutatási programok kialakítása, valamint stratégiai igényekre alapozott laborok létrehozása is, ipari tanszékek és ipari professzori pozíciók kialakítása, a duális képzés erősítése. További főbb pontként szerepelnek a társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódó szolgáltatások, melyekben az Egyetem tevékenyen szeretne részt venni.

Ormándi Gabriella kancellár rövid hozzászólásában reményét fejezte ki, hogy az alakuló testület valamennyi tagja számára gyümölcsöző lesz a közös munka. Kiemelte továbbá, hogy az új fórum létrejötte rendkívül fontos és előre mutató kezdeményezés az Egyetem életében.

 

Az ülés végén az Ipari Tanács megalakulását közös szándéknyilatkozattal erősítették meg a résztvevők.
Frissítve: 2021.04.19.

Legfrissebb cikkek