Siker az RKK új MSc szakán

Kiváló eredményekkel védték meg diplomájukat a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Ipari terméktervező mérnöki MSc szakának első hallgatói július 9-én. A népszerű Ipari termék- és formatervező mérnöki BSc szakon végzetteket célozták meg elsősorban a 2 éves MSc képzéssel, de az ország bármely műszaki felsőoktatási intézményéből szívesen látják a jelentkezőket.

Nappali és levelező tagozaton egyaránt elérhető a képzés. Ezen a szakon, levelező tagozat csak az Óbudai Egyetemen érhető el. Specializációja a Termék- és arculattervezés, melyen az alapvető műszaki tantárgyak mellett olyan kurrens tárgyakat tanulhatnak a hallgatók, mint például a Számítógépes modellezés, Virtuális termékfejlesztés, Formatervezés és arculat, Konstrukciós és technológiai ismeretek vagy Tipográfia. A három szemeszteren átívelő Integrált terméktervezés projekteket a kar széleskörű szakmai kapcsolataira építve valósítják meg, a vállalatok és cégek igényei szerinti, valós feladatok innovatív megoldásaival.

A hallgatók változatos és aktuális igényekre tervezték diplomamunkáikat, melyek gazdag és igényesen összeállított tartalmából az alábbiakban mutatunk kis ízelítőt.

Debreczeni Boglárka a trekking túraruházat megújítását választotta diplomamunkája tárgyaként. Témaválasztása személyes motiváción alapult, hisz’ hobbi tevékenységként előszeretettel választja a túrázást, itthon és külföldön egyaránt. Dolgozatával célja egy olyan túraruházat tervezése és kivitelezése volt, amellyel élménnyé tehető a szabadban végzett sporttevékenység, a trekking túra, az időjárási körülményektől függetlenül. A férfiak és nők számára tervezett öltözetekben Boglárka ötvözte az utcai ruházatok design elemeit és a sportoláshoz szükséges technikai anyagokat, valamint a technológiai megoldásokat. Elemezte a trekking túrázás felszereléseit, a piac jelenlegi kínálatát és a legújabb, innovatív textíliákat, melyek alapanyagként épültek be kollekciójába.

Király Evelin, a Genezis Ép kecskeméti telephelyű cég arculatának megtervezését választotta diplomatémájaként. A cégnek két fő profilja van: lakóházépítés, valamint lakberendezés. Vezetője logójuk megújítását, weboldaluk fejlesztését, valamint a közösségi médiában történő megjelenésük tervezését kérte.

Rohanó és dinamikusan fejlődő világunkban, valamint a még most is jelenlévő COVID-19 vírus által megbénított világban létfontosságú, hogy egy cég megjelenjen ezeken az online felületeken, és így versenyelőnyhöz jusson azokkal a cégekkel szemben, akik nem prezentálják magukat ily módon.

A szakirodalmi részben elemezte a marketing-, valamint design elemeket, fajtáit, eredetét, és célját. A továbbiakban részletesen bemutatta a céget, valamint a közösen megfogalmazott követelményrendszert is, melynek alapján megtervezte és látványtervekkel dokumentálta a végeredményt.

Paczolay András egyedi bútorok tervezésével foglalkozott, az additív gyártástechnológia alkalmazásával. Diplomamunkája első részében piacanalízisen és történeti áttekintésen keresztül mutatta be a 3D-nyomtatás technológiai sajátosságait, lehetőségeit, illetve azok jelenlegi korlátait, majd elemezte a piacon már alkalmazott, innovatív módon készített bútorokat. Ezt követően saját termékötleteket sorakoztatott fel a nyomtatott fonat alkalmazására, és dokumentálta bútorötletinek tervezési fázisait.

A 3D-s nyomtatott fonat a hagyományos és a social design bútorok világában egyaránt újdonságnak számít, mert a termékjellemzők több területén is próbálják az innovációkat észszerűen, egyidejűleg érvényre juttatni, egy látványos megjelenésű, funkcionális termék létrehozása érdekében.

A hallgatók témavezetője Prof. Dr. Kisfaludy Márta DLA, konzulense Németh Róbert DLA voltak.

 

Reméljük, az első végzősök sikerei ösztönzően hatnak majd a következő évfolyamokra és a szakra jelentkezőkre is!

Gratulálunk az első MSc-s végzettjeinknek és sok sikert kívánunk szakmai előmenetelükhöz!
Frissítve: 2021.02.25.

Legfrissebb cikkek