Energetikai és a vezérlési újdonságok az idei nemzetközi Kandó konferencián





Második alkalommal rendezte meg a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar az IEEE CANDO EPE nemzetközi tudományos konferenciát a közelmúltban. A rendezvényen 42 előadás hangzott el 14 országból érkezett 113 szerző közreműködésével. Az elsőként 2018-ban megrendezett konferenciához hasonlóan az ideit is sikeresnek értékelték a szervezők és a résztvevők.












A konferenciát Dr. Nádai László, a kar dékánja nyitotta meg, majd két plenáris előadást hallgattak meg a résztvevők. Dr. Steier József, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara (BKIK) társelnöke, a SUNWO Zrt. alapítója a magyarországi megújuló energiaszektorról, Plánder Norbert, a FŐTÁV Zrt. beruházási igazgatója pedig a budapesti távfűtés fejlesztési irányairól beszélt. Ezután két szekcióban tartottak érdekes, értékes és színes előadásokat.


Számos előadó a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemről, a Széchenyi István Egyetemről és természetesen az Óbudai Egyetemről érkezett. Ezek egy részében külföldi vendéghallgatók is közreműködtek. Magyarországon kívül Albániából, Csehországból, Egyiptomból, Horvátországból, Irakból, Izraelből, Kínából, Németországból, Olaszországból, Pakisztánból, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkeztek kutatók és doktori képzésben résztvevő hallgatók.


A konferencia hozadéka, hogy a különböző nemzetek kutatói, oktatói olyan kapcsolatba kerültek, mely biztosítéka lehet a további együttműködésnek, közös tudományos és kutatómunkának. A résztvevő Phd hallgatók pedig betekintést kaptak más országok egyetemeinek oktatási és kutatási kínálatába.


A résztvevők egyetértettek abban, hogy a konferenciasorozatot folytatni kell. Felmerült annak a lehetősége is, hogy minden évben más ország biztosítja a helyszínt. Köszönjük a szervezők munkáját, akik hozzájárultak a konferencia sikeres megrendezéséhez.








Frissítve: 2019.12.20.

Legfrissebb cikkek